Az oltásra jogosultak döntő többsége megjelenik a budapesti Szent Margit Kórházban

Szent Margit Kórház, Fogadj örökbe egy helyiséget, Kórház, Kórterem, Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer Polgármestere, Badacsonyi Szabolcs a kórház főigazgatója, Czakó Borbála ötletgazda
A Szent Margit Kórház egyik kórterme.
Vágólapra másolva!
Az oltásra jogosultak döntő többsége megjelenik a Szent Margit Kórházban lévő oltóponton - mondta az intézmény orvosigazgatója csütörtökön a közmédiának.
Vágólapra másolva!

Virág József az oltás menetéről közölte:

az előzetes regisztráció alapján a fővárosi és a Pest Megyei Kormányhivatal a háziorvosokon keresztül delegálja az embereket a Szent Margit Kórházba.

Az orvosigazgató hozzátette, hogy a háziorvosok végzik el az előzetes vizsgálatokat és a szűrést, illetve ők tájékoztatják a pácienseket például az oltóanyagról. Végül pedig szintén a háziorvosok irányítják az embereket a megfelelő oltópontra - mondta.

A Szent Margit Kórház egyik kórterme. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

- mondta Virág József, aki kitért arra is, hogy a kórházban a lakosok mellett az egészségügyi dolgozókat is oltják, ugyanakkor külső helyszíneken, mint például szakrendelőkben, vagy szociális intézményekben is oltanak. Az orvosigazgató hangsúlyozta, hogy

a főszabály alapján vakcina nem mehet kárba, így minden oltóanyagot felhasználnak.

A közmédiának a helyszínen megszólalt egy, az oltáson frissen átesett csobánkai nő, aki arról számolt be, hogy a kormányzati oldalon való regisztráció után a Pfizer-vakcinát kapta meg. Arra a kérdésre, miért döntött úgy, hogy regisztrál, azt válaszolta: