Tovább emelkednek a járványügyi adatok, a harmadik hullám felmenő szakaszában vagyunk - mondta Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, csak a higiénés szabályok betartásával és az oltással lehet megállítani a járvány terjedését. Húsvétra mindenkit be tudnak oltani, aki már regisztrált - tette hozzá az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján. 

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a járványügyi adatok továbbra is azt mutatják, hogy a harmadik hullám zajlik. Emelkedő a tendencia – tette hozzá, kiemelve a brit mutáns szerepét a jelenségben.

Az országos tisztifőorvos ismertette az elmúlt nap járványügyi adatait. E szerint 4385 újabb esetben mutatták ki a koronavírust, ezzel 414 514 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma itthon. Kiderült az is, hogy szerdán meghalt 120, többségében idős, krónikus beteg, így a halálos áldozatok száma 14 672 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 315 781 fő, az aktív fertőzöttek száma 84 061 fő. Korábban 80 ezer fő alatt is voltunk – emelte ki. 4836 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 411-en vannak lélegeztetőgépen. Emelkedik a súlyos megbetegedések száma – húzta alá.

Müller Cecília országos tisztifőorvos kiemelte, hogy a harmadik hullám felmenő szakaszában vagyunk. Ezt csak akkor tudjuk megfordítani és megtörni, ha az egyéni és csoportos védelmünket biztosítjuk.

Folyamatos a védőoltások beadása Magyarországon, éppen azért, hogy a harmadik hullámot megtörjük – fogalmazott az országos tisztifőorvos, aki külön köszönetet mondott fáradozásaikért a háziorvosoknak.

Kizárólag a védőoltás felvételével lehet megtörni a járványt. Minden Magyarországon engedélyezett védőoltás biztonságos – húzta alá.

Mindig azzal a vakcinával oltanak az oltópontokon, amelyek éppen rendelkezésre áll – ismertette. Az a célunk, hogy a húsvét körüli időszakra mindazokat beoltsuk, aki regisztrált. Müller Cecília éppen ezért azt kérte, hogy az is regisztráljon, aki eddig ezt nem tette meg.

Minden realitása megvan annak, hogy aki eddig regisztrált, hozzáférhessen a vakcinához – tette hozzá. 

Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy azt tapasztalják, folyamatosan változik a vakcinák alkalmazhatósága. Jó hír, hogy már az első vakcina beadását követően valamilyen fokú védettséget biztosít a vakcina – tette hozzá az izraeli hír kapcsán, miszerint 94%-osra mérték a Pfizer-vakcina hatékonyságát.

Annak a kockázata, hogy valaki megbetegszik az első oltás után, sokkal kisebb az esélye, minthogy annak is, hogy kórházba kellene mennie – fűzte hozzá. Az oltási munkacsoport ezeket is elemzi – ismertette.

Az AstraZenecával kapcsolatban egy cikkben arról írtak, hogy a korábban gondoltakkal ellentétben, ha a második oltás később kerül beadásra, akkor az immunválasznak a hatásossága sokkal nagyobb.

"Úgy vélem, hogy a tapasztalati és tudományos információkat a hazai oltási munkacsoport is tudja hasznosítani, és ezeket bedolgozva fel tudjuk gyorsítani az oltási ütemtervünket" – emelte ki.

A tájékoztató végén hozzátette, hogy több mint félmillió oltást adtak be eddig Magyarországon. Ez egy nagyon nagy szám ahhoz képest, hogy milyen heroikus küzdelmet folytatunk a vírus ellen – fogalmazott.

Az egész ország egyéni és csoportos védelme az oltások felvételén múlik – zárta a tájékoztatót. 

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kiss Róbert rendőr alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese elmondta, hogy a kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat. Ennek értelmében:

  • Este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben. 
  • A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.
  • Magán- és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak, amelybe a 14 év alattiak nem számítanak bele.
  • A kórházakban és az idősotthonokban változatlanul látogatási tilalom van érvényben.
  • Az egészségügyi dolgozók mellett a védekezésben részt vevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket. 
  • Az üzletek - a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével - este 7 óráig maradhatnak nyitva, és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.
  • Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ideértve a kulturális eseményeket. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.
  • Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg. Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.
  • A közterületi parkolás ingyenes. A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

Kiss Róbert elmondta azt is, hogy tegnap a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 119 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, a jogszabály hatálybalépése óta pedig összesen 26 482 fővel szemben. 189-en az önkormányzati rendeletek ellenére sem viselték a maszkot közterületen, a tömegközlekedésben 11-en nem viseltek maszkot, 29-en pedig bevásárlóközpontban nem, vagy nem megfelelően hordták a védőeszközt.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 834 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 212 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható. Közölte: tegnap a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 345 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. A november 4-étől hatályos kijárási korlátozás, majd az azt november 11-étől felváltó kijárási tilalom alatt már 42 409 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek szabályszegőkkel szemben.

Szerdán is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 65 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 12 214 alkalommal intézkedtek.

Korábban írtuk: 

4385 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 414 514 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 120, többségében idős, krónikus beteg, így a halálos áldozatok száma 14 672 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 315 781 fő, az aktív fertőzöttek száma 84 061. 4836 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 411-en vannak lélegeztetőgépen. Átlépte a félmilliót az oltottak száma, eddig 508 073 fő kapott oltást, közülük 211 073 fő már a második oltását is megkapta.

A kormány március 15-ig változatlan formában fenntartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat - ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta a Kormányinfón. Kijelentette: a szakértők véleménye egyértelmű, a járvány harmadik hulláma elérte Magyarországot, és a következő egy-két hétben akár drámaian is romolhatnak a vírussal kapcsolatos számok. A következő két hét kifejezetten nehéz lesz - fogalmazott Gulyás.