4668 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon

koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, bolt, üzlet, ár, február, Budapest, 2021.02.24.
Vágólapra másolva!
4668 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), és meghalt 123 többségében idős, krónikus beteg. 
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban azt is elmondta, jelenleg 451 ember van lélegeztetőgépen, és 5027 ember van kórházban. A helyzet drámaian romlik - tette hozzá.

A kormány hivatalos tájékoztató oldalán megjelent legfrissebb adatokból kiderül, jelenleg 419 182 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma 14 795 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 317 899 fő, az aktív fertőzöttek száma 86 488 fő.

Eddig 521 283 fő kapott oltást, közülük 240 622 fő már a második oltását is megkapta.

Számos európai országhoz hasonlóan hazánkat is elérte a járvány harmadik hulláma. A brit vírusmutáns egész Európában és már a magyar városokban is gyorsan terjed, több embert fertőz és növeli a betegek számát. A védőoltás életet ment. Mind az öt Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen.

A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, ezért a szakemberek azt kérik, hogy aki még nem tette, az regisztráljon az oltásra. A háziorvosok jelenleg is végzik az oltást a kínai Sinopharm-vakcinával, minden háziorvos átlagosan 50-55 fő regisztrált időset tud beoltani, emellett folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását az AstraZeneca-vakcinával, amellyel praxisonként 10 fő beoltására van lehetőség. A kórházi oltópontokon is folytatják a regisztrált idősek oltását a Pfizer-vakcinával. Csütörtökön újabb AstraZeneca- és Moderna-szállítmány érkezett.

A kormány - tekintettel a járvány újabb felszálló ágára - meghosszabbította a jelenleg hatályban lévő védelmi intézkedéseket március15-ig.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A kormány álláspontja, hogy ha majd a járványügyi helyzet lehetővé teszi, akkor csak fokozatosan és felelősen lehet feloldani majd a korlátozásokat. Az újraindításról az emberek véleményét is várják az online konzultáción.

Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország mindent megtesz, hogy legyen elég vakcina a tömeges oltás megkezdéséhez. A nyugati vakcinákon túl 2,5 millió ember oltásához elég kínai Sinopharm-oltóanyag fog érkezni a következő 4 hónapban. Az első kínaivakcina-szállítmány már megérkezett Magyarországra: 550 ezer adag vakcina érkezett, amely 275 ezer ember oltását teszi lehetővé ezekben a napokban.

Oroszországból 1 millió ember oltására elég Szputnyik-vakcinát várunk 3 hónap alatt. Az első, 20 ezer oltására elég szállítmány február elején meg is érkezett, és a regisztrált 60 év felettiek oltására felhasználták a megyei kórházak oltópontjain. Hétfő este pedig újabb 100 ezer ember oltásához elég vakcina érkezett, amelyet az NNK ezúttal is megvizsgál.

A nyugati vakcinákból eddig 19,7 millió adagot kötött le a kormány több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac), ezekből eddig csak a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra.

Az oltási rendben az egészségügyi dolgozók az elsők, az ő kampányszerű oltásuk lezárult, de a második körös oltások folytatódnak, és természetesen azokat az egészségügyben dolgozókat is még beoltják, akik most jelentkeznek oltásért a kórházi oltópontokon.

Második körben az idősotthonok és a bentlakásos szociális intézmények oltását végezték el. Eddig összesen 84 ezren éltek az oltás lehetőségével, többségük már a második oltását is megkapta. Azok az idősek vagy szociális dolgozók, akik eddig nem éltek az oltás lehetőségével, de meggondolják magukat az intézmény vezetésénél jelezhetik e szándékukat. Azokba az intézményekbe, ahol a járványügyi helyzet eddig nem tette lehetővé az oltást, az oltócsapatok visszatérnek.

Harmadik körben, február első hetén elkezdődött a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása a kórházi oltópontokon és a háziorvosoknál. Erre már használták a Pfizer- és a Szputnyik-vakcinákat is, szerdától pedig már a kínai Sinopharm-vakcinával oltanak a háziorvosok.

Negyedik körben, február 11-én megkezdődött és jelenleg is tart a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Erre az AstraZeneca-vakcinát használják, amellyel a jelenlegi előírások szerint csak 60 év alatt lehet oltani. A háziorvosok az AstraZeneca oltásakor erős orvosi szabadságot kapnak, hogy mely krónikus beteg páciensük oltását látják sürgetőbbnek kortól függetlenül.

Szeged, 2021. február 24. Lengyel Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával oltja be Pető Zoltánt a szegedi Járványügyi Ellátó Központ igazgatóját az oltópontban, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban 2021. február 24-én Forrás: MTI/Rosta Tibor

A mostani oltási szakaszban a háziorvosok értesítik az oltandókat az oltás pontos helyéről és időpontjáról.

A szakemberek azt kérik, hogy mindenki az előre egyeztetett időpontra pontosan érkezzen az oltásra, hogy a csoportosulást, a tumultust elkerüljék a rendelőkben és a kórházi oltóponton! A háziorvosok a praxisukhoz tartozó védőoltásra regisztráltak listáját heti frissítéssel megkapják. Mindenki sorra fog kerülni, aki online vagy postán regisztrált.

Az oltási munkacsoport folyamatosan dolgozik, követi az oltások menetét, a várható vakcinaszállítmányokat, és felkészült a tömeges oltásokra is, ha jön elég vakcina. Minden célcsoport időben értesülni fog a rávonatkozó tudnivalókról. Attól függően, hogy mennyi vakcina áll rendelkezésre, ütemes és tömeges oltás is lehetséges. Oltópontonként számolunk a kórházi oltópontokkal, a járóbeteg-szakrendelőkkel, a háziorvosi rendelőkkel, és szükség esetén akár a szavazóhelyeket is be lehet vonni.

Az általános iskolákban továbbra is érvényben vannak az óvintézkedések és a testhőmérséklet-mérés. Ha egy óvodában vagy iskolában megjelenik a vírus, az Operatív Törzs dönt arról, hogy szükséges-e rendkívüli szünetet vagy digitális oktatást elrendelni.

Az Operatív Törzs jelenleg 175 óvodában egy-egy csoportot érintően (6%), 118 óvodában (4%) és 65 általános iskolában (2,5%) az egész intézményt érintően rendelt el rendkívüli szünetet, továbbá 389 általános iskolában egy-két osztályt (15%) és 62 általános iskolában (2%) a teljes intézményt érintően digitális tanrendet.