Ezt már tényleg nem lehet fokozni – jogosítvány, biztosítás nélkül, ment a forgalomból kivont autójával

Vágólapra másolva!
A rendőrök fényes nappal állították meg egy autóst Somoskőújfaluban. Arra azonban, ami ezután történt még ők sem gondoltak.
Vágólapra másolva!

Kiderült ugyanis, hogy a férfinak

  • korábban elvették a jogosítványát, és azt csak április végén kaphatta volna vissza. A feltételes mód nem véletlen, azzal, hogy most vezetett, ez biztosan nem for megtörténni.

Ráadásul

  • az is kiderült, hogy az autón nincs biztosítás,
  • és ki van volnva a forgalomból.

A sofőr ellen eljárás indult.