Újabb 500 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra márciusban - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közösségi oldalán, miután telefonon tárgyalt Wang Wentao kínai kereskedelmi miniszterrel.

Szijjártó Péter azt írta, hogy Wang Wentao tavaly óta tölti be a kereskedelmi miniszteri posztot Kínában, és elmondása szerint ő volt az első európai kereskedelemért is felelős miniszter, akivel felvette a kapcsolatot. Sőt kiemelte, hogy a világjárvány kitörése óta én voltam az első európai külügyminiszter, aki ellátogatott Kínába - tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte, miközben a világkereskedelem tavaly több mint 9 százalékkal esett vissza, a magyar-kínai kereskedelmi forgalom 20 százalékkal növekedett. 

Tavaly a legtöbb beruházási értéket kínai vállalatok hozták Magyarországra - emelte ki, hozzátéve, hogy a tavaly augusztusi kínai tárgyalásait követően öt nagy kínai vállalat 105 milliárd forintnyi magyarországi beruházást jelentett be. A miniszter úgy értékelte, hogy az OTP kínai piacon történő megjelenésével újabb lendületet kaptak a két ország gazdasági kapcsolatai.

Emlékeztetett, tavaly tavasszal légi híd jött létre a két ország között, amelyen több mint 100 millió egészségügyi védekezéshez szükséges eszközt szállítottak Magyarországra. 
Európában másodikként, az Európai Unióban elsőként mi tudtunk Kínából oltóanyagot vásárolni - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.