Életének 72. évében meghalt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a fővárosi Szent István-bazilika plébánosa, péntekre virradó éjjel - tudatta a főegyházmegye sajtóreferense.

Tóth János Csaba elmondta: Snell Györgynél a napokban állapítottak meg koronavírus-fertőzést.

Snell György, a budapesti Szent István-bazilika plébánosa püspökké szentelése alkalmából tartott szertartáson a bazilikábanForrás: MTI/Marjai János

A főpap lelki üdvéért péntek reggel fél órán keresztül szólt a Szent István-bazilika valamennyi harangja és húsz percen keresztül az esztergomi bazilika prímásharangja  - tette hozzá a sajtóreferens.

A főpap lelki üdvéért péntek reggel fél órán keresztül szólt a Szent István-bazilika valamennyi harangjaForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Snell György 1949. március 8-án született Kiskirályságon (ma Eperjes). Teológiai tanulmányait a Központi Papnevelő Intézetben és az Egri Érseki Papnevelő Intézetben végezte. 1972-ben szentelték pappá.  Ezt követően a Váci Egyházmegyében, majd 1993-tól, a magyarországi egyházmegyék határainak módosítása után az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében szolgált.

1975-ig Kiskunlacháza-Peregen, majd 2008-ig Budapest-Rákoskeresztúron volt káplán, majd plébános.
Emellett 2004 és 2006 között Budapest-Rákosliget plébánosa, 2000 és 2003 között a rákosi esperesi kerület helyettes esperese, majd 2005-ig esperese volt.

2003-tól az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága igazgatói tisztségét is ellátta. 

2008. augusztus 1-jétől a budapesti Szent István-bazilika plébánosa. 

Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa megáldja a Szent II. János Pál pápa életnagyságú szobrát a főtemplom papi bejárójánál 2020. május 18-ánForrás: MTI/Bruzák Noémi

2014. december 6-án szentelték püspökké, püspöki jelmondata ez volt: "Ti adjatok nekik enni!".

Snell György temetésének időpontjáról a főegyházmegye később tájékoztat.