Többen verekedtek össze egy esztergomi szórakozóhely előtt

Vágólapra másolva!
Összesen öt ember verekedett össze egy esztergomi szórakozóhely előtt. Még a földön fekve és ütötték és rúgták egymást.
Vágólapra másolva!

A vád szerint az öt férfi 2019 októberében együtt bulizott egy esztergomi szórakozóhelyen.

Közülük hárman már a tánctéren vitatkozni kezdtek, majd összeverekedtek.

Ezután a biztonsági őrök kivezették őket a helyiségből.

Két férfi ebbe nem nyugodott bele, vitatkozni kezdtek az egyik biztonsági őrrel. A vitába bekapcsolódott a többi férfi is, majd összeverekedtek egymással.

Még a földön fekve is rúgták, ütötték egymást.

Végül a többi vendég választotta szét őket.

Az ügyészség csoportosan elkövetett garázdasággal vádolta meg az öt férfit. Hármójukat a bíróság fejenként 250 ezer forint, a negyedik férfit 150 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte. Ötödik társuk 60 nap elzárást kapott.