A járvány alatt is töretlenül végzik a munkájukat a védőnők

védőnő illusztráció
Vágólapra másolva!
Töretlenül végzik a munkájukat a védőnök a járvány alatt is: az újszülötteket továbbra is személyesen látogatják meg, de telefonon és online is folyamatosan rendelkezésre állnak. 2019-ben ők is megkapták a szakdolgozói bértábla szerinti bérüket, ami sokuknál komoly fizetésemelést jelentett.
Vágólapra másolva!

– Tavaly volt a Védőnői Szolgálat 105 éves.

mondta a Ripostnak Várfalvi Marianna. A Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke azt is hozzátette, hogy ez a rendszer azért tud fennmaradni, mert megpróbál a napi igényekhez alkalmazkodni, mindig napra késznek kell lenni, mind a módszerekben, mind az ismeretekben és a kommunikációban.

Az újszülötteket személyesen látogatják

A cikkből az is kiderül, hogy a járvány idején az alapvető munkát illetően Müller Cecília tisztifőorvostól kapjuk az utasításokat, amiket mindig maradéktalanul be is tartunk.

– A védőnők egyébként továbbra is ellátják a munkájukat, és akivel például nehezebb interneten vagy telefonon a kapcsolattartás, oda továbbra is kijárnak - természetesen szigorúan védőfelszerelésben – mondta Várfalvi Marianna, aki azt is hozzátette:

az újszülötteket most is személyesen látogatják meg,

a tanácsadókba pedig időpontra hívják be a várandós anyákat és a szülőket, de egy gyermekkel csak egy szülő mehet.

Mivel az elmúőlt időszakban sokan megszokták a telefonon, interneten való kapcsolattartást, így ez a jövőben is megmarad. A szürővizsgálatok azonban nem lehet így elvégezni.

– A tanácsadókban az időpontos fogadással nincs tumultus, és természetesen emellett fokozottan odafigyelünk a higiéniára is, folyamatos a fertőtlenítés – mondta Várfalvi Marianna.

Sávos béremelés

A lap felidézi, hogy a védőnők bérét még 2019-ben kezdték el emelni, egyrészt a szakdolgozói bértáblában az alapot, másrészt pedig bérkiegészítést is elrendeltek a számukra. Várfalvi Marianna szerint

ez a kiegészítés 30 ezer forinttól akár 100 ezer forintig is terjedhet,

és főként a körzeti, területi védőnőket érinti.

Az újszülötteket most is személyesen látogatják meg (illusztráció) Forrás: Shutterstock

– Az összeg attól függ, hogy mennyi gondozott tartozik hozzájuk, közülük mennyien vannak hátrányos helyzetben és a földrajzi körülményeket is figyelembe szoktuk venni – árulta el Várfalvi Marianna, aki azt is hozzátette: a béremelés a védőnők esetében is sávosan történik, azaz a jövőben újabb összegekkel emelik majd a fizetésüket.