Le akarta fizetni a Dózsa György úti gázoláson dolgozó nyomozót M. Richárd

M. Richárd, M. Richárd tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, M. Richárd tárgyalás, 2019.09.19.
Vágólapra másolva!
M. Richárd 2017 májusában okozott halálos balesetet a Dózsa György úton úgy, hogy nem volt jogosítványa, mivel egy évvel korábban bevonták a büntetőpontjai miatt. Az ügyészség azzal vádolja a férfit, hogy vesztegetéssel akarta ezt visszaszerezni, a halálos baleset nyomozását vezető rendőrt pedig le akarta fizetni, hogy számára kedvezően befolyásolja az eljárást.
Vágólapra másolva!

M. Richárdtól 2016-ban vették el a jogosítványát, mert elérte a 18 büntetőpontot. Visszaszerezhette volna legálisan, ha megtesz néhány dolgot.

Utánképzésre kellett volna járnia, ki kellett volna töltenie egy feladatsort, elvégezni a forgalmi vizsgát.

De megtudta, hogy egy férfi hamis gyakorlatot igazoló papírokat készít. Megkérte az egyik barátját, hogy közvetítőként vegye fel vele a kapcsolatot. Amikor személyesen találkoztak, M. Richárd azt mondta a barátjának, hogy

bármekkora összeget hajlandó kifizetni azért, hogy soron kívül visszakapja a jogosítványát.

M. Richárd Fotó: Polyák Attila - Origo

A közvetítő ezek után felkereste a férfit, és közölte vele az ajánlatot.

A férfi 600 ezer forintot kért. Azt hazudta, hogy egy magas beosztású rendőr ismerősén keresztül vissza tudja szerezni.

M. Richárd küldött neki 300 ezer forint előleget, amit a férfi magára költött.

Halálos baleset a Dózsa György úton

2017. május 15-én M. Richárd jogosítvány nélkül, a sebességhatárnál jóval gyorsabban hajtott a Dózsa György úton a luxus Mercedesével, amikor a Kassák Lajos utcai kereszteződésnél elé kanyarodott egy Citroën.

A francia autó egy közeli trolimegállóba csapódott, két utasa meghalt, a sofőr életveszélyesen megsérült.

Összeroncsolódott autók a Dózsa György út és Kassák Lajos utca kereszteződésében Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A férfi, aki egyszer már átverte M. Richárdot, felajánlotta neki, hogy

az ismerőse vezeti a nyomozást a balesettel kapcsolatban, és 600 ezer forintért hajlandó lenne számára kedvezően alakítani, befolyásolni az eljárást.

A gázoló megint adott neki 300 ezer forintot, de az volt a feltétele, hogy a jogosítványát is visszaszerzik. A férfinak nem volt rendőr ismerőse, a pénzt megint magára költötte.

2017 júliusában M. Richárd barátja a gázoló irataival elment helyette az utánképzésekre, és többszöri próbálkozás után levizsgázott két hónappal később.

Erről kiállították neki az igazolást, szóval M. Richárd visszakaphatta volna a jogosítványát, de ekkor azt ismét bevonták.

Az ügyészség M. Richárdot kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetéssel, hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel és bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítással vádolja. A férfit, aki átverte a gázolót, befolyással üzérkedéssel, M. Richárd barátját pedig bűnsegédként elkövetett kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetéssel, bűnsegédként elkövetett hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel és közokirat-hamisítással.

Ahogy azt korábban megírtuk, a bíróság első fokon négy év fogházra ítélte M. Richárdot a Dózsa György úti gázolásért, valamint véglegesen eltiltotta a vezetéstől. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, M. Richárd pedig enyhítésért fellebbezett.

Az ügyben előkészítő ülést tartanak a Fővárosi Törvényszéken.