Tanú van rá, hogy Czeglédy Csaba pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek a budapesti kampány finanszírozására - videó

Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc
Szeged, 2018. március 5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét őrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Ahogy arról az Origo is beszámolt, kedden megkezdődött Kecskeméten a milliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csabának a büntetőpere. A vádirat szerint a DK-s politikus bűntársaival csaknem 6,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Budai Gyula szerint egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferenc bűnöző ügyvédje újra trükkök százaival próbálkozik, hogy elhúzza bírósági ügyét, amíg el nem tud indulni a 2022-es választásokon, hogy utána a mentelmi ügye mögé bújva megszüntessék a vele szembeni eljárás. A HírTV Magyarország élőben extra című műsorában Budai Gyula arról is beszélt, szerinte milyen módon fizetik meg Czeglédy hallgatásának árát.
Vágólapra másolva!

M. Dobos Marianne műsorvezető felvetésére, hogy a Fidesz azt mondja, a 6,3 milliárd forintból jelentős mennyiség kerülhetett az MSZP és a DK pártkasszájába, Budai Gyula elmondta, ő maga ezt két éve konzekvensen állítja, e kijelentés miatt pedig több per is indult ellene, amit mind megnyert.

A nyomozó hatóság ezt a 6,3 milliárd forintot nem találta meg Czeglédynél, ez a pénz valahol van, egyértelmű, hogy ennek a pénznek a DK és az MSZP kasszájában kell lennie

– tette hozzá Budai Gyula.

Czeglédy Csaba Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A politikus kiemelte, találkozott egy védett tanúval, aki konkrétan jelen volt akkor, amikor

Czeglédy Csaba pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek a budapesti kampány finanszírozására.

Arra a felvetésre, ha igaz ez az állítás, akkor újabb feltételezett törvénysértésről lehet beszélni, Budai elmondta, a nyomozó hatóság kifejezetten a költségvetési csalással, a gazdasági csalással és az okirathamisítással foglalkozott, amivel kapcsolatban a vádemelés meg is történt.

A teljes beszélgetést megnézheti itt: