Kaszával támadt rá rendőröket egy szabolcsi férfi

Vágólapra másolva!
A rendőröket az egyik rokona hívta ki a férfihoz, aki rájuk támadt egy fahusánggal, aztán egy kaszával is. Szolgálati fegyverrel kellett leállítniuk a részegen fenyegetőző férfit.
Vágólapra másolva!

Az agresszív és öngyilkossággal fenyegetőző férfi miatt a rokona tett bejelentést a rendőrségen tavaly novemberben. A vád szerint a 27 éves férfi kiabálva, megöléssel fenyegette a rendőröket, közben különböző tárgyakat vett magához az udvaron.

A rendőrök többször felszólították, hogy nyugodjon le, mire ő egy másfél méteres fahusánggal, majd egy kaszával indult meg feléjük, közben tovább fenyegetve őket.

Forrás: Ügyészség.hu

A rendőrök elővették a fegyverüket, és a második figyelmeztetésre a férfi eldobta a kaszát.

Ezek után megbilincselték, de a férfi ellenállt és lábon rúgta az egyik rendőrt.

A letartóztatás alatt álló támadó ellen az ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt emelt vádat. Azt javasolják, hogy amennyiben az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, a bíróság ítélje 6 év börtönbüntetésre, valamint hogy a korábban, más ügyen kiszabott 8 hónapos büntetését is rendelje el.