Változik az oltási program, az a cél, hogy minél előbb mindenki megkapja legalább az első oltását, így április 11-ig minden regisztrált megkaphatja az oltását – mondta az országos oltási munkacsoport vezetője. Az AstraZeneca vakcinájával a hét végén oltják majd a 60 év alatti krónikus betegeket.

Versenyt futunk az idővel, a járvány harmadik hullámának felfelé ívelő szakaszában vagyunk  – mondta György István, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs keddi online sajtótájékoztatóján. A kormány ezért döntött úgy, hogy március 1-i határidővel módosít az oltási stratégián. A cél, hogy április 11-ig minden regisztrált megkapja az oltást. Magyarországon 721 ezren kapták meg az első oltásukat, és 250 ezren a másodikat.

Kitolták a második oltások idejét

Az Európai Unióban Magyarország a harmadik az átoltottság tekintetében. A háziorvosok a hétvégi oltásért, 40, illetve 80 ezer forintos támogatást kapnak. György István elmondta, a hatékonyság érdekében változik az oltási stratégia. Kitolták a második oltások idejét. A Pfizer esetében ez 21 napról 35 napra növekszik, az AstraZenecánál 4 hét helyett 12 hét különbséggel kapják meg a beoltottak a második adag vakcinát.

Ezzel érhető el, hogy felgyorsuljon az első oltások üteme – emelte ki.

A kedden érkező Pfizer-szállítmány, valamint a kínai Sinopharm-szállítmány második részét első oltásként adják majd be. A múlt heti 275 ezer után ezen a héten 250 ezer Sinopharm-vakcinát kapnak a háziorvosok – közölte az oltási munkacsoport vezetője.

Folyamatos az oltások beadása, versenyt futunk az idővelForrás: MTI/Rosta Tibor

György István a heti oltási tervet is ismertette, amely szerdától szerdáig tart. Első feladatként folytatódik a regisztrált idősek oltása. A háziorvosok praxisonként 45 főre elegendő Sinopharm-vakcinát kapnak. Ezenfelül 38 ezer Moderna-vakcinát, amelyet szintén a 60 év felettiek kapnak. Hozzátette, az új stratégia értelmében kevesebbet fognak tartalékolni, a kedden beérkező 114 ezer adag Pfizer-vakcinát kiszállítják az oltópontokra. A szociális otthonok lakóinak mintegy 11 ezer adag Moderna-vakcinát szállítanak majd ki, és tovább folytatódik a 60 évnél fiatalabb krónikus betegek oltása az AstraZeneca vakcinájával is.

A kormány szeretné tehermentesíteni a háziorvosokat, ezért a 74 ezer AstraZeneca-vakcinát a kórházi oltópontokra szállítják ki, és ezen a hétvégén, március 6-án és 7-én adják be a 60 év alatti krónikus betegeknek. Összesen 74 ezren kapnak majd SMS-t, hogy melyik kórházi oltóponton jelenjenek meg. Ehhez több száz kórházi oltópont áll rendelkezésre – hangsúlyozta. Akik nem jelennek meg, azoknak nem törlik a regisztrációját, csupán egy későbbi időpontban juthatnak hozzá az oltáshoz.

Több mint félmillió oltást tudnak beadni

Az oltási munkacsoport vezetője kijelentette: egy hét alatt összesen 529 ezer oltást adnak be Magyarországon, amely rekordnak számít. Ebből a második körben résztvevők száma 49 180.

Gyögy István ismertette, hogy több mint 395 ezer időst tudnak beoltani a következő hét napban. Ebből 250 ezren a kínai vakcinát, 30 ezren a Modernát és 115 ezren a Pfizer-oltóanyagát kapják meg. Ezenfelül mintegy 74 ezer 60 év alatti krónikus beteget a kórházi oltópontokon oltanak be ezen a hétvégén.

250 ezer kínai vakcinát kapnak a háziorvosokForrás: MTI/Balázs Attila

Újabb emelkedésre lehet számítani a fertőzöttek számában

Óriási tempóban növekszik a járvány Magyarországon és Európában – közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos. Az elmúlt 24 óra adatait ismertetve közölte, 2764 új fertőzöttet azonosítottak, és meghalt 130 beteg. Hatezer fölé emelkedett a kórházban kezeltek száma, és 581-en vannak lélegeztetőgépen.

Elmondta, hogy egyre gyakrabban fordul elő a betegség gyors lefolyása és súlyos szövődménye. Az elmúlt napon egy 16 éves lány halt meg, ezzel ő a legfiatalabb áldozata a járványnak. Felgyorsítja a kormány az oltási kampányt, az új oltási rend is ezt célozza. Müller Cecília ezért arra kért mindenkit, hogy aki meghívást kap az oltásra, az jelenjen meg. Megismételte, hogy az összes forgalomban lévő vakcina alkalmas arra, hogy megelőzze a súlyos szövődményeket.

Ez a legfontosabb cél

A brit mutáns vírusvariáns számlájára írható az új esetszámok felfutása – közölte. Emellett a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei már öt mintában mutatták ki a dél-afrikai mutánst. Ez azt vetíti előre, hogy az esetszámok újabb növekedésére lehet számítani. Müller Cecília ismertette az egyes vakcinákhoz köthető tudományos eredményeket:

  • az AstraZeneca oltóanyaga a 35. nap után az első helyen áll, a vakcina hatékonysága eléri a 73 százalékot;
  • az AstraZenecánál a 80 év feletti korosztályban a harmadik-negyedik héten 80 százalékos hatékonyságot mértek a betegség súlyos lefolyásának megelőzése tekintetében;
  • a Pfizer saját adatai szerint 83 százalékkal csökkent a halálozások száma az első vakcina beadása után.

A legfontosabb cél most, hogy megelőzzük a betegség súlyos lefolyását – mondta.

Izraelben a lakosság felét immunizálták, elsősorban Pfizer-vakcinával. Január második fele óta mind az új fertőzöttek, mind az elhunytak száma jelentősen csökkent.

Az Egyesült Arab Emírségekből származó adatok szerint a beoltottak közül senki sem került intenzív osztályra és senki sem halt meg. Az arab országban a kínai Sinopharm vakcinájával oltanak.

Változnak a beutazási korlátozások

Kiss Róbert rendőr alezredes ismertette a most életbe lépő beutazási korlátozásokat. A kormányrendelet alapján mintegy 13 országból érkezők mentesülnek a korlátozások alól. Közölte, hogy hétfőn a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt száz emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, így a vonatkozó kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 27 340 rendőri intézkedés történt a maszkviselési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt.

Kiss Róbert elmondta, hogy hétfőn 72 ember szegte meg a tízezer lakosúnál nagyobb településeken az önkormányzati rendeletekben elrendelt maszkviselési szabályokat, közülük nyolc embert figyelmeztettek, 30-an helyszíni bírságot kaptak, 34 ember ellen szabálysértési feljelentést tettek. Öten tömegközlekedési eszközön vagy annak várakozóhelyén, 23-an pedig üzletben, bevásárlóközpontban nem viseltek maszkot. Kiss Róbert beszámolt arról is, hogy a rendőrök felszámoltak egy 21 fős magánrendezvényt Budapesten, az érintettekkel szemben eljárást indítottak.

A maszkviselési szabályokat kevesen szegték megFotó: Csudai Sándor - Origo

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozószabályok megszegése miatt a jogszabály hatálybalépése óta 842 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 214-szer az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 628 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be – sorolta.

Hétfőn 348 esetben kellett intézkedni a kijárási tilalom megszegése miatt. Összesen 44 840 esetben kellett intézkedni eddig. A tranzitszabályok megszegése miatt 73 rendőri intézkedés történt. 12 432 esetben ellenőriztek hatósági házi karantént, 6473 újat rendeltek el kedden, és összesen 35 023 zárlat van hatályban.

Aki az oltás idején beteg, akkor az ő oltását halasztani kell

Ha az oltás idején betegség gyötri, akkor az oltást el kell halasztani. Aki beteg, értesítse az oltópontot, és kap új időpontot – mondta kérdésre Müller Cecília.

Már figyelembe tudják venni a praxis méretét, a regisztráltak és a krónikus betegek arányát is az oltásoknál - mondta egy másik kérdésre az országos tisztifőorvos.