A Fidesz ma kilép az Európai Néppárt frakciójából

Vágólapra másolva!
Információink szerint ma délelőtt a Fidesz bejelenti, hogy kilép az Európai Néppárt frakciójából.
Vágólapra másolva!

Ha a Fideszt nem látják szívesen, mi nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a képviselőcsoport tagjai maradjunk - írta Orbán Viktor vasárnap Manfred Webernek, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja vezetőjének.

A miniszterelnök levelében kifejtette, hogy az Európai Néppárt huzamosabb ideje vezetői és politikai válsággal küzd. Bár ígéretek sora hangzott el, hogy a jövővel kapcsolatban belső egyeztetéseket folytatnak, ezt nem tartották be, még a decemberben írt levelére sem kapott választ Orbán Viktor.

Ehelyett - mint írta - "a belső szabályok átírása került az asztalra, rekordsebességgel, és

azzal a céllal, hogy megkönnyítsék képviselőink kizárását,

vagy amennyiben ez a próbálkozás sem kapná meg a szükséges többségi támogatást, úgy megteremtenék a választott európai parlamenti képviselőink képviselőcsoportból történő kizárásának sebtében összetákolt és jogilag megkérdőjelezhető feltételeit".

A miniszterelnök felhívta Manfred Weber figyelmét arra is, hogy

miközben éppen a koronavírus-járvány harmadik hulláma tombol Európában, nagyon sok ember hal meg, és hatalmas gazdasági károkat szenvednek az országok, nehéz megérteni, hogy a Néppártnak a képviselőcsoport régóta létező szabályainak felülvizsgálata a legsürgetőbb feladat.

Orbán Viktor arról is írt, hogy értelmezésük szerint

a jogállamiság fogalmába nem fér bele a szabályok visszamenőleges hatályú megváltoztatása vagy szankciók kiszabása,

ahogyan az új rendelkezésekben ez egyértelműen szerepel.

Novák Katalin, a Fidesz alelnöke vasárnap arról írt, elfogadhatatlan, hogy mialatt egész Európa élet-halál harcot vív a koronavírus ellen, amikor naponta ezrek halnak meg a kontinensen, a brüsszeli buborékban az Európai Néppárt képviselőcsoportja azon dolgozik, hogyan tudná a Fideszt kizárni soraiból. Hozzátette,

mivel a jelenleg hatályos szabályok mellett nem tudták keresztülvinni a kizárásunkat, most a szabályokat akarják megváltoztatni – visszamenőleges hatállyal.

Érdekes, hogy magukon nem kérik számon a jogelveket, a visszamenőleges hatály tilalmát. Arról is írt, hogy a Néppárt lakosságarányosan legerősebb pártjaként nem nézik tétlenül, ahogy a jobbközép tönkreteszi önmagát.