Komáromi Zoltán egészségügyi szakpolitikus mellett Arató Gergely frakcióvezető-helyettes az egyik fő alakja a Demokratikus Koalíció (DK) oltásellenes kampányának. Gyurcsány Ferenc bizalmasa már az első hullám idején arról beszélt, hogy - szerinte - sajnálatos módon kevesen halnak bele a vírusba. Azóta is folyamatosan a védekezést támadja, legújabban a vakcinák ellen hergel. Legutóbb egyenesen azt mondta: "rá akarják tukmálni az emberekre" a Sinopharm-vakcinát, azt a kínai vakcinát, amelyet a világ egyre több országában használnak.

Arató Gergely Gyurcsány Ferenc egyik legfontosabb bizalmasa, politikai sikereit teljes mértékben neki köszönheti. Ilyen szempontból nem véletlen, hogy mindezt megpróbálja viszonozni: álhíreket, hazugságokat terjeszteni a járvány alatt.

"A halottak számában sem áll, sajnos, rosszul az ország"

A bukott miniszterelnök által létrehozott DK és annak politikusai úgy gondolják, hogy minél jobban elhúzódik a válság, minél több lesz a halott, a fertőzött, politikailag annál jobb lesz nekik. Ez a gondolatmenet Krekó Péter, a Soros György-féle Political Capital vezetője által meghatározott stratégián alapszik: ha kevesen oltatják be magukat, az a kormányon fog lecsapódni. 

Utólag visszatekintve szembetűnő, hogy Arató Gergely már jóval Krekó eszmefuttatása előtt így gondolkodott. Emlékezetes, tavaly májusban elszólta magát egy televíziós interjúban, azt mondta, hogy

a halottak számában sem áll, sajnos, rosszul az ország.

A megnyilvánulásból érthető módon országos botrány lett, hiszen tökéletesen megmutatta, a baloldal hogyan viszonyul a közös védekezéshez, az emberi életekhez. Bár a frakcióvezető-helyettes megpróbálta megmagyarázni mondatait a közösségi oldalán, a kommentelők nem fogadták el ezt.

Kevés a halott, túl sokféle a vakcina Arató Gergely szerintForrás: MTI/Illyés Tibor

Soknak tartja a vakcinák számát

Arató Gergely ahelyett, hogy hátrébb lépett volna, ugyanúgy folytatta halálkampányát  - csak ezúttal az életmentő vakcinákat vette célba. Ahogy fentebb is szóba került, az oltóanyagok jelentik az egyetlen hatásos fegyvert a vírus ellen, csak a megfelelő átoltottsági szint elérésével lehet túllendülni ezen a nehéz időszakon. A baloldali politikus mégis minden erejével megpróbálja elbizonytalanítani az embereket.

A baloldali párt frakcióvezető-helyettese rendszeresen uszít a Sinopharm ellen: januári sajtótájékoztatóján egyenesen azt mondta, hogy "a kormány fejezze be az oltási hajlandóságra rendkívül káros kínaivakcina-kampányt! A kutatások szerint a magyarok 1 százaléka választaná a kínai vakcinát" (jól látszik, ez mennyire nem volt igaz, azóta már százezreket oltottak be vele). A halottak számát keveslő politikus ellendrukkerként még azt is hozzátette, "minél többet beszél erről a kormány, annál kevesebben fogják beoltatni magukat még az engedélyezett vakcinákkal is".  

Elismerte a DK-s politikus, hogy előbb-utóbb engedélyezni fogják a SinopharmotForrás: MTI/Balázs Attila

Nem ez volt az egyetlen oltásellenes akciója: pártjával január 25-én jelezték, hogy törvényjavaslatot nyújtanak be a szabad vakcinaválasztás érdekében (annak ellenére, hogy jelenleg is szabad vakcinaválasztás van). "Törvényjavaslatot nyújtunk be, hogy mindenki maga dönthesse el, melyik védőoltást kéri. Senkit sem kötelezhetnek az EU által nem engedélyezett vakcinára" - jelentette ki Arató Gergely

A kormány számtalanszor elmondta, hogy mindenki kiválaszthatja az oltóanyagok közül azt, amelyikben megbízik. Arról nem is beszélve, hogy a videóban Arató egyenesen úgy fogalmazott a világon egyre több helyen használt kínai vakcináról, hogy azt rá akarják tukmálni a magyar emberekre.