Így hergelt az oltás ellen Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusa

Gyurcsány Ferenc, Komáromi Zoltán
Vágólapra másolva!
A Demokratikus Koalíció (DK) politikusai minden eddiginél intenzívebben, gyakorlatilag napi szinten hergelnek az életmentő vakcinák ellen, különösebb szégyenérzet nélkül. Nem véletlen az agresszív kommunikáció: egyre többen oltatják be magukat, egyre inkább lehet reménykedni, hogy nem húzódik el a járvány. De ahogy az egyik baloldali elemző elmondta a Politicónak: nekik az a jó, ha kevesen oltatják be magukat, mert annak a következményeit a kormány fogja viselni. Mindenesetre, Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusát orvoshoz méltatlan hazugságokra vette rá. Ugyanis azt nehéz lenne feltételezni, hogy egy gyakorló háziorvos magától arról beszélne, hogy bizonyos oltásoknál a koronavírus is jobb. 
Vágólapra másolva!

Bár Komáromi Zoltán a baloldal tavaly előtti előválasztási kampánya során csatlakozott a DK-hoz, a pártvezetés csak a koronavírus hazai megjelenése után vetette be. A Juhász Péter-féle Együtt megszűnése után sokáig senkinek sem kellett, végül Gyurcsány Ferenc befogadta, aki azóta is nagyon hálás ezért. Komáromi jelenleg is háziorvosként dolgozik, azonban korábban az Együtt-PM hegyvidéki önkormányzati képviselőjeként is tevékenykedett.

Gyurcsány tavaly márciusban emelte vissza az országos politikába: először független szakértőként, majd miután kiderült legújabb politikai kötődése, már hivatalosan is a DK egészségügyi politikusaként támadta szokatlanul erőszakosan a kormány járványügyi intézkedéseit. Persze, anyagilag is érdekelt, hogy a DK-nak megfelelően nyilatkozzon, hiszen Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester több évre kötött vele megbízási szerződést.

Kezdetektől fogva hergel

Komáromi tavaly márciusban azzal a lehetetlen felvetéssel állt elő, hogy a kormány végezzen tömeges tesztelést. Pedig ekkor még csak 85 fertőzöttet regisztráltak az országban. Arról nem is beszélve, hogy Ledia Lazeri, a WHO magyarországi irodavezetője a világszervezet álláspontját ismertetve kijelentette, hogy jelenleg nincs értelme Magyarország teljes lakosságát szűrni.

Gyurcsány egészségügyi politikusa már ekkor sem a szakmaiságot tartotta szem előtt, sokkal inkább az uszításban volt érdekelt.

Komáromi Zoltán Szabó Tímeával egyeztet Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Szintén országos botrány lett abból a tavaly júliusi kijelentéséből, miszerint "százezrek maradhatnak háziorvosi ellátás nélkül". Komáromi riogatása azért is volt visszataszító, mert az ország éppen túl volt a járvány első hullámán. Az eredményes védekezés pedig az egészségügyi dolgozóknak, a járványügyi szakemberek áldozatos munkájának, és a társadalom összefogásának volt köszönhető, a baloldali politikus pedig az összmunkát próbálta meg támadni.

Ugyancsak arcpirító volt, amikor nem sokkal később lemondásra szólította fel a sikeres védekezésben fontos szerepet vállaló Kásler Miklós minisztert azért, mert a fertőzöttek szerinte mintegy negyede kórházban kapta el a fertőzést. Szakemberhez méltatlan módon egy Index-cikkre hivatkozva fogalmazta meg követelését. A Fidesz szégyennek tartotta Komáromi megnyilvánulását, mondván, hogy miközben az ország a járvány második hullámára készül, a baloldal ismét gáncsoskodik.

A legnagyobb bajban, a második hullám felbukkanásakor is képes volt már-már szolgai módon végrehajtani Gyurcsány Ferenc utasítását.

Tavaly szeptemberi online sajtótájékoztatóján nem megoldást kínált, hanem inkább rémhírt terjesztett: arról beszélt, hogy az egészségügyi rendszer az összeomlás szélén tántorog. Ebből egy szó sem volt igaz, az orvosok, és a kórházi dolgozók állták a sarat, igaz, ez a DK-s politikust a legkevésbé sem zavarta.

Az oltás ellen is uszít

Ahogyan elkezdtek érkezni a vakcinák az országba, Gyurcsányék taktikát váltottak, és elsősorban az oltóanyagokba vetett társadalmi bizalmat próbálták megingatni. Főleg a keleti, azaz az orosz és a kínai vakcinát kezdték el támadni, azt sugallva, hogy azok nem biztonságosak, és akár ártalmasak is lehetnek az egészségre.

Bár Komárominak ezt megelőzően is fontos szerepe volt a sikeres járványkezelés megakadályozását célzó DK-s stratégiában, a vakcinakérdés felmerülésével egy időben ez hatványozottan igaz lett. Gyurcsány ugyanis úgy gondolkozik, hogy egy orvos végzettségű, háziorvosként praktizáló ember szájából még a legabszurdabb hazugságok is hitelesebben hangzanak, mint egy egyszerű pártpolitikuséból.

Háziorvosként praktizáló beosztottjával mondatja ki a legnagyobb járványügyi hazugságokat Gyurcsány Ferenc Forrás: MTI/Mónus Márton

Ennek megfelelően Komáromi akcióba lendült, és szégyenszemre, háziorvosként folyamatosan a vakcinák iránti bizalmat próbálja meg gyengíteni. Az ATV állandó vendégeként olyan képtelen állításokat tett az elmúlt időszakban, miszerint csak "érzékeny személyes adatokkal lehet regisztrálni az oltóanyagokért", és "eljátszották a betegek bizalmát az elmúlt két hónapban". Pár napja pedig ismét arról beszélt szokásos online sajtótájékoztatóján, hogy "heteken belül összeroppanhat a járványkezelés és az egészségügy".

Komáromi az elsők között szállt be a Gyurcsány Ferenc által útjára indított Szputnyik V elleni hangulatkeltésbe. Mint ismert, a baloldali párt online konzultációt indított az oltóanyag ellen. Amikor már bebizonyosodott, hogy az biztonságos, Komáromi akkor is ennek az ellenkezőjét hangoztatta a DK internetes pártlapjában, az Európai Magyarokban.

"Jobb a fertőzés, mint a vakcina"

Pár napja azzal kampányolt a kínai vakcina ellen, hogy a Sinopharm dobozaiban kínai nyelvű szöveg van, így nem tudja megfelelően tájékoztatni pácienseit. Pedig az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján magyar nyelven is megtalálhatóak a szóban forgó oltóanyag betegtájékoztatói, azonban a DK-s politikus szerint a magyar szakemberek véleménye "összetákolt" dokumentum.

Ugyanekkor meghökkentő módon azt mondta, hogy "a koronavírus okozta betegség jobb, mint némelyik vakcina". Az ATV-s beszélgetés így hangzott egész pontosan:

  • Műsorvezető: ...a kormányzat azt mondja, hogy bármilyen vakcina jobb, mint a betegség. És ezzel tényleg nehéz vitatkozni...
  • Komáromi Zoltán (közbevág): Én vitatkozok...
  • Műsorvezető: …Covidba idáig a világon meghalt két és fél millió ember...
  • Komáromi Zoltán (közbevág): Én ezzel vitatkozok!
  • Műsorvezető: ...oltásba még senki.
  • Komáromi Zoltán: Világos. Én vitatkozom ezzel...

Nem csoda, hogy a kijelentés felháborította az orvostársadalmat.

Etikai eljárás indulhat ellene

Csókay András a Magyar Nemzetben megjelent nyílt levelében azt írta, hogy "a hazai háziorvosok egy része, megszegve a hippokratészi esküjüket, tudatlanságuktól, vagy a kormány sikeres munkája elleni bosszújuktól vezetve jelentős mértékben hátráltatják a járvány elleni védekezés sikerét, annak legyőzését, súlyosan vétkezve ezzel a Magyar Orvosi Kamara etikai kódexében foglaltak ellen".

Az ügynek itt nem lett vége, hiszen Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Pesti TV stúdiójában kijelentette, hogy a testület etikai vizsgálatot indít a vakcinaellenes kijelentés miatt. "Az a jó vakcina, amit beadnak" - szögezte le. Kifejtette, véleménye szerint nincs különbség az engedélyezett vakcinák között, illetve ha van, az szakmai különbség, és nem politikai hovatartozástól függően kell választani azok közül.