Szijjártó a népszámláláson való részvételre kérte a szlovákiai magyarokat

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!
Egyelőre sajnos úgy tűnik, hogy nem sikerül biztosítani a kettős állampolgárság lehetőségét Szlovákiában, de remélhetőleg egyszer erre a kérdésre is megszületik a megoldás - jelentette ki szerdai révkomáromi látogatását követően a külgazdasági és külügyminiszter. Az idei szlovákiai népszavazáson való részvételre, illetve azon magyarságuk feltüntetésére kérte a felvidéki magyarokat  Szijjártó Péter.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter leszögezte:

Magyarország számára Szlovákia stratégiai partner, a két ország kapcsolatrendszerében pedig nagyon fontos szerepet tölt be a felvidéki magyarság, amelynek képviselőivel ezért a kormány rendszeresen konzultál az őket érintő legfontosabb ügyekről.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szijjártó mint mondta,

a közös sikertörténetek megerősíthetik a felek közötti bizalmi alapot, ami lehetőséget teremt a kényesebb kérdések megvitatására is, mint például a kettős állampolgárság ügye.

Remélhetőleg egyszer megoldódik a kettős állampolgárság kérdése Szlovákiában

Szijjártó Péter rámutatott, egyelőre sajnos úgy tűnik, hogy nem sikerül biztosítani a kettős állampolgárság lehetőségét Szlovákiában, pedig szerinte nem kellene félni ettől az Európa-szerte létező jogintézménytől. Mindenesetre reményét fejezte ki, hogy előbb-utóbb lesz megoldás erre az ügyre is.

- hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter, aki elfogadhatatlannak nevezte a magyarokat felforgató, destabilizáló elemekként feltüntető nyilatkozatokat.
Szijjártó kiemelte,

nem szabad felülni a provokációknak, és leszögezte, semmiképp nem szeretné, ha visszatérne az a szégyenteljes helyzet, amikor gyakorlatilag nem volt kommunikáció közvetlenül a két ország kormánya között.

Emellett az idei szlovákiai népszámláláson való részvételre, illetve azon magyarságuk feltüntetésére kérte a felvidéki magyarokat.

A koronavírus-járvány kapcsán arról számolt be, hogy október óta tárgyal az orosz kormánnyal és a kínai partnerekkel arról, hogy Magyarország keletről is vakcinához juthasson, és ezért

több európai országból, például Szlovákiából is megkeresték kormányzati vezetők, hogy segítsen a szükséges összeköttetések megteremtésében az oltóanyag-hiány kezelése érdekében.

Szijjártó Péter elmondta, hogy tizenhárom felvidéki kórháznak összesen huszonhét lélegeztetőgépet ad a magyar kormány, tíz Galántára és hat Dunaszerdahelyre kerül.

Beoltanak egy egészségügyi dolgozót a nyitrai kórházban 2020.12.27-én. Szlovákiában a nyitrai járás az egyik legfertőzöttebb régió. Forrás: AFP/Vladimir Simicek

Szijjártó Péter elmondta, hogy

tizenhárom felvidéki kórháznak összesen huszonhét lélegeztetőgépet ad a magyar kormány, tíz Galántára és hat Dunaszerdahelyre kerül.

A miniszter Keszegh Bélával, Komárom polgármesterével, a Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagjaival, illetve Gyimesi György parlamenti képviselővel is egyeztetett.

A tájékoztatás szerint beszéltek a térség fejlesztési terveiről,

a magyar kormány kész támogatni például a révkomáromi vár felújítását, valamint újabb iskolák fejlesztését.


- fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.