A Mediaworks és a közmédia vezető munkatársai egymással csapategységet alkotva fogalmazták meg határozott igényüket a szakmai érdekképviselet hatékony ellátására képes újságíró-szövetség létrehozására - írja a Magyar Nemzet

Azt írja a lap, hogy újjáválasztott és kibővített elnökséggel készül feléledni a pandémia okozta dermedt állapotból a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ). Az online térben tartott szerdai közgyűlésen a tagság bizalmat szavazott korábbi vezetésének, és egy fővel kibővítette a szervezet eddigi elnökségét: a Magyar Nemzet főszerkesztője, Toót-Holló Tamás elnökölte grémiumhoz új tagként a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György csatlakozott – olvasható a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) hivatalos oldalán.

A szervezet vezérkara továbbra is változatlan összetételben folytatja a munkát: dr. Mayer Erika alelnökként, Gazsó L. Ferenc ismételten elnökségi tagként dolgozik tovább. A médiaszövetség munkájának törvényessége fölött dr. Danyi Richárd elnök, valamint Pásztor Zoltán és Regös Zoltán tagok révén felügyelőbizottság őrködik. A szervezet munkáját Cserháti Ágnes elnöksége, valamint Zelei Miklós és dr. Kakuk L. Tamás tagsága mellett etikai bizottság is segíti.

A szervezet régi-új elnöke, Toót-Holló Tamás a szervezet nyitottságáról az alábbiakat mondta:

Általában mindenkivel keressük a kapcsolatot és az együttműködést, aki a magyar nyelven alkotó, dolgozó újságírók új érdekvédelmi, szakmai szervezetének munkáját, törekvéseit segíteni tudja.

A közgyűlésen elhangzott beszédek tanúsága szerint a Magyar Nemzeti Médiaszövetség nagyban támaszkodni kíván az új elnökségi tagja, a Magyar Sportújságírók Szövetségét (MSÚSZ) vezető Szöllősi György innovatív elképzeléseire, s mintaként tekint az MSÚSZ által a médiaszakmában végzett érdekvédelmi munkára, valamint szakmai elismerési formákra.

Az elmúlt években kicsiben, a mintegy hétszáz tagú sportújságíró-szövetségnél bebizonyítottuk, hogy lehetséges olyan munkát végezni egy ilyen szervezetben, amely érdemi és sokféle segítséget nyújt a kollégáknak, s örömmel csatlakozom a Magyar Nemzeti Médiaszövetség törekvéseihez egy régóta hiányzó, minden magyar újságíró számára fontos és hasznos szövetség felépítésében

– mondta célkitűzéseiről szólva a Magyar Nemzeti Médiaszövetség munkájába elnökségi tagként bekapcsolódó Szöllősi György.

Az elnök, Toót-Holló Tamás a gazdaság hamarosan esedékes újraindításához kapcsolta a MNMSZ munkájának erőteljesebb újraindítását. Terveik szerint hamarosan együttműködési megállapodást kötnek a médiaszakma velük partnerséget kereső szervezeteivel, s ezt a szövetségkeresést haladéktalanul kiterjesztik a Kárpát-medencei magyarság és a diaszpórában élő magyarság újságírói szervezeteire és újságíró munkatársaira.

Mint mondták, igyekeznek minél több olyan vonzó szolgáltatást kínálni, amelyek hozzájárulnak az újságírók munkakörülményeinek javításához, valamint a médiaszakma biztosabb jövőképének kialakításához.

Az MNMSZ tagsága egybehangzóan szavazta meg az új elnökséget és az általa deklarált stratégiai célokat. Kifejezték azt a szándékukat is, hogy az érdekvédelmi munka új fokozatra kapcsolása mellett a tagság számának gyarapítása érdekében is határozott lépéseket tesznek. Fontosnak tartották azonban azt is hangsúlyozni, hogy a szervezet a rekrutáció során a nyitottságát is fenntartja, a megfelelő feltételek esetén minden jelentkezőt fogadni kész, aki a szervezet eszmeiségét elfogadja.

Célkitűzéseik között említették, hogy készek rendszeresen megnyilvánulni a médiapolitika kérdéseiben, s azonnal reagálni kívánnak a magyarországi médiaállapotokkal szemben megfogalmazott minden tendenciózus vádra - írja a lap. 

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) nem jogutódja, de részben szellemi örököse is a 2002-ben alakult Magyar Elektronikus Újságírók Szövetségének (MEÚSZ), ami abból is következik, hogy a tagok közt sokan vannak, akik a MEÚSZ megszűnése után az MNMSZ tagjaivá váltak. Az MNMSZ első alapszabálya 2017. november 14-én született, melynek alapján a szervezetet (akkor még Magyar Médiaszövetség néven) 01-02-0016779-es nyilvántartási számon 2018. január 12-én vette nyilvántartásba a Fővárosi Törvényszék. A szövetség első elnöke dr. Gazsó L. Ferenc volt, aki dr. Mayer Erika és dr. Toót-Holló Tamás elnökségi tagsága mellett kezdte vezetni a szervezetet.
A médiaszövetség első alapszabály-változását a nyilvántartás kiegészítésével 2018. május 11-i végzésével jegyezte be a Fővárosi Törvényszék: ekkor kapta meg a szövetség új, jelenlegi nevét, mely szerint már Magyar Nemzeti Médiaszövetség néven s új célok szolgálatában működik. A szervezet akkortól fogva az alábbi három célkitűzés szellemében végzi munkáját:

a nemzeti érdek és a polgári értékrend érvényesítésével a médiában;

a Kárpát-medence magyar újságírói érdekeinek képviseletével az összmagyar célokat szolgálatában;

a modern információközlés és műsorszolgáltatás színvonalának emelését támogatva.

A médiaszövetség 2018. szeptember 4-én tartott tisztújító közgyűlésén új elnökről és új szereposztású elnökségről hozott határozatot, valamint létrehozta első felügyelőbizottságát és etikai bizottságát. A tisztújító közgyűlést követően a médiaszövetség új elnöke dr. Toót-Holló Tamás, aki akkortól fogva dr. Gazsó L. Ferenc és dr. Mayer Erika elnökségi tagsága mellett vezeti a szervezetet. A médiaszövetség 2018. szeptember 4-én elfogadott alapszabályának preambuluma szerint a Magyar Nemzeti Médiaszövetség a mindenkor hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően működő, a magyarországi és határon túli magyar nyelvű, a sajtóban és a médiában kiemelkedő szakmai tevékenységet végző személyek, valamint az őket tömörítő szervezetek önkéntes tagságon alapuló, jogi személyiséggel rendelkező civil szervezete. A preambulum szerint továbbá a Magyar Nemzeti Médiaszövetség – mint szakmai-érdekvédelmi szövetség – a magyar nyelvű sajtó és média ügyének társadalmi képviselője mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren. A preambulum azt is megállapítja, hogy a Magyar Nemzeti Médiaszövetség közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól és külföldi szervezetektől független, pártoknak és külföldi szervezeteknek anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem fogad el.

A médiaszövetség 2021. február 24-én végrehajtott tisztújítása az új elnökség deklarációja szerint a szervezet véleményformáló médiapolitikai szerepvállalásának és tagtoborzásának új kezdetét jelenti – derül ki a közleményből.