Meg kellett hozni a szigorú intézkedéseket, ezt mondják a legismertebb szakemberek

LAKATOS Tibor
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa.
Vágólapra másolva!
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ma a Kormányinfón ismertette a legújabb járványügyi szigorításokat, amelyekre azért volt szükség, mert az elmúlt napokban drasztikusan emelkedett nemcsak a fertőzöttek száma, hanem azoké a betegeké is, akik a vírus miatt kórházba és lélegeztetőgépre kerültek. A most bejelentett lépésekre a szakértők szerint is szükség volt, hiszen amíg a lakosság nagy része nincs beoltva, addig csak a szigorításokkal lehet megelőzni, hogy a helyzet tovább romoljon.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely több szigorításról is beszélt a Kormányinfón. A kormány döntése alapján az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig, a tavaszi szünet végéig bezárják. Emellett az üzleteket március 8-tól március 22-ig bezárják, csak az élelmiszerboltok, patikák, drogériák és benzinkutak lehetnek nyitva.

Ezalatt az időszak alatt csak a magánegészségügyi szolgáltatások lehetnek nyitva.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra kérte a munkáltatókat, ha lehet, akkor otthoni munkavégzésben dolgozzanak az alkalmazottak. Mindemellett szigorítják a határátlépéseket is, a maszk használata pedig mindenhol kötelező lesz.

A kormány mostani döntését virológusok, orvosok és különböző szakemberek véleményére alapozva hozta meg,

akik az utóbbi napokban már többször is említették, hogy egy kéthetes zárás komoly javulást hozhat a járványügyi adatokban, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a nyitás is hamarabb megtörténhet.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa Forrás: MTI/Kovács Attila

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a HírTV-nek elmondta, hogy most a legfontosabb a kontaktusok és a közösségi találkozások számának csökkentése." Úgy látom, hogy a korábban említettek miatt korlátozni lehetne az üzletek nyitvatartását egy rövidebb, kéthetes időszakra úgy, hogy csak a létfontosságú boltok (élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, bankok, posták) maradhassanak nyitva" - mondta akkor.

Kásler Miklós szintén a szigorítások szükségességéről beszélt a napokban. Az emberi erőforrások minisztere szerint a vakcináció mértéke több hét múlva éri el azt a szintet, ami megfékezhetné a felfutást. Addig szükség lehet szigorításokra is.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hasonlóan vélekedett néhány nappal ezelőtt. A főorvos kedden az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy az intézkedéseken kívül egyelőre csak a védőoltással lehet védekezni a járvány ellen, ezért fontos, hogy minél többen minél hamarabb megkapják az első oltást. A főorvos kiemelte, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseken, mert a vírusmutánsok miatt egyre többen fertőződnek meg és kerülnek kórházba.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora arról beszélt, hogy az egészségügy érzi a harmadik hullám hatását: a Covid-ellátó részlegek és az intenzív osztályok telítődnek, a lélegeztetőgépen lévők száma is folyamatosan nő, aminek oka a különböző vírusmutációk megjelenése. A rektor Facebook-oldalán arról írt, hogy a mostani helyzetben nincs lehetőség a nyitásra, hanem szigorítani kéne a járványügyi szabályokon.

Müller Cecília országos tisztifőorvos pedig az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján azt mondta, nagyon nehéz kezelni, legyőzni ezt a pandémiát, és a világ nagyon nehezen tud megszabadulni tőle. Szükségszerűek a most bejelentett intézkedések. A védőoltások beadása új szakaszt jelent, de sem számban, sem időben nem tartunk ott, hogy a mostani helyzetre jelentős hatását éreznénk, és ezért kellett bevezetni azokat a szigorú intézkedéseket, amik a kontaktok számát csökkentik - tette hozzá.