Hatmilliós Jakab: ennyibe kerül havonta Jakab Péter az adófizetőknek

Vágólapra másolva!
Havonta megközelítőleg 6,2 millió forintnyi tiszteletdíj és juttatás jár Jakab Péternek - derül ki összesítésünkből. A Jobbik elnöke előtt az átlagember számára elképzelhetetlen távlatok nyíltak, hiszen többmilliós fizetése mellett sofőr furikázza, luxusirodát és a főváros elitnegyedeiben elhelyezkedő lakást bérelhet, de akár milliókat szánhat bizalmasainak kifizetésére. Mint ismert, a baloldali politikus a napokban parizerrel, piros arannyal és paprikás krumplival próbált kampányolni. 
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban több cikkben is foglalkoztunk Jakab Péterrel, illetve vagyoni helyzetével. Ennek oka az volt, hogy a baloldali politikus több olyan képet is feltöltött közösségi oldalára, amivel a "nép egyszerű gyermekeként" próbálta beállítani magát. Az első fotón tescós parizert evett piros arannyal és kiflivel, a másodikon gyermekei társaságában paprikás krumplit.

Több mint hatmillióba kerül havonta az adófizetőknek

Pedig Jakab Péter az egyik legjobban fizetett képviselő, jövedelme alapján a legjobban kereső egy százalékba tartozik. Mindent egybe véve

havonta több mint hatmillió forintos tiszteletdíjat és juttatást kap az adófizetők pénzéből.

Jakab Pétert havonta megillető tiszteletdíj és juttatások

(a március 1-jén irányadó képviselői alap tiszteletdíjjal (1 210 800 Ft) számolva)

Tétel Jogszabályi alap (Országgyűlési törvény)Összeg (havonta)
TiszteletdíjA frakcióvezető a képviselői alap tiszteletdíj kétszeresének megfelelő összegű tiszteletdíjra jogosult2 421 600 forint
Személygépkocsi-használatA frakció működési kerete terhére annak vezetője személyi, illetve hivatali célra személygépkocsi-használatára jogosult.Nem ismert.
Budapesti hivatali lakás használataA frakcióvezető - kérelmére - budapesti hivatali lakás használatára jogosult, ha ő vagy a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója Budapesten vagy közvetlen vonzáskörzetében nem rendelkezik ingatlannal. A képviselői alap tiszteletdíj 35 százalékát költheti erre a célra.423 780 forint
IrodakeretAz országos listán megválasztott képviselő az általa megválasztott településen irodai elhelyezésének biztosítására havonta legfeljebb az alap tiszteletdíj 70 százalékának megfelelő összeget költhet.847 560 forint
Képviselői alkalmazotti keretA képviselő tevékenységét az Országgyűlés Hivatala által finanszírozott személyek segítik. Ezért a képviselő havonta az alap tiszteletdíj kétszeresének megfelelő összegű alkalmazotti keretre jogosult.2 421 600 forint
Mobiltelefon-szolgáltatás igénybevételeA képviselő jogosult havonta legfeljebb az alap tiszteletdíj 5%-ának megfelelő összeg erejéig mobiltelefon-szolgáltatás igénybevételére, amelyhez az Országgyűlés Hivatala biztosít megfelelő készüléket.60 540 forint
Összesen 6 175 080 forint

Sofőr, lakás, iroda, álomélet

Sorozatunk első részében azt mutattuk be: Jakab Péter amellett, hogy minden hónapban közel két és fél millió forintot visz haza, egy sofőr szállítja mindenhova. Mint ismert, március elsejétől a frakcióvezetők, a parlamenti alelnök és a háznagy bére több mint 214 ezer forinttal növekszik, egységesen 2 millió 421 ezer forintot kapnak. Mivel a baloldali politikus a Jobbik képviselőcsoportját irányítja, így rá is vonatkozik a fizetésemelés. Az álomfizetéshez egy prémiumkategóriás autó is jár: a pártelnököt egy Škoda Octaviával furikázzák. A járművet egyébként a Porsche Hungária Kft.-től lízingeli neki a Jobbik-frakció.

Ezután azt néztük meg, mekkora mozgástere van az irodabérlések terén. Jakab bátran válogathat a luxusirodák közül, hiszen a 847 560 forintos keretéből bőven kijön Budapest bármelyik részén, akár a legfrekventáltabb, belső kerületekben is egy luxuskategóriás iroda. Különösebb megrázkódtatás nélkül kibérelhetne egy, a Rózsadomb alján lévő 140 négyzetméteres, négy külön bejáratú, art-deco stílusban berendezett irodát. De ha kedve támad, akkor a Krisztina téri templom szomszédságában lévő luxus bérirodaházba is beköltözhetne stábjával.

Szintén kiváltságos helyzetben van a fővárosi lakások tekintetében, budapesti lakhatására havi 423 780 forintot költhet el. Ilyen árkategóriában a Halászbástya közelében 130 négyzetméteres, 3 szobás lakást lehet kivenni a Donáti utcában, kilátással a Parlamentre. De kijönne egy olyan ingatlan is, amely egy 1891-ben Hauszmann Alajos tervei alapján épült házban található, és amelyik műemlékvédelem alatt áll.

Korlátlan lehetőségei vannak Jakab Péternek, a Jobbik elnökének, aki havonta hatmillió forintos keretből költhet Forrás: Facebook

Nincs vége a sornak, hiszen az álomfizetés, a sofőr, az irodabérlés és a fővárosi lakáshasználat mellett még saját hátországát is építheti a baloldali pártelnök, természetesen közpénzből. Nem is kevésből, havonta 2 421 600 forintért vehet fel alkalmazottakat, titkárnőket, azaz adhat munkát barátainak, ismerőseinek.