Hamarosan megkapja a Zolgensmát az SMA-s Zsombi. Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a világ legdrágább gyógyszerét - írja a Ripost.

„Elmondhatatlan, amit érzünk és szavakkal nem is lehet igazán leírni! Köszönjük Nektek ezt a felejthetetlen élményt, hogy egy ekkora összefogás részesei lehetünk! Köszönjük Nektek Zsombi összes lépését, minden lélegzetvételét, amihez nem kellenek majd a gépek és köszönjük, hogy szívetekbe zártátok őt!„ – így köszönte meg Burinda-Szűcs Szabina, az SMA-beteg Zsombor édesanyja az embereknek, hogy segítettek összegyűjteni a pénzt kisfiának a világ legdrágább gyógyszerére.

A Ripost elérte az anyát, aki boldogan mesélte, hogy még csak most kezdik elhinni, hogy tényleg sikerült.

„Most már kezdünk abban a tudatban lenni, hogy elhisszük, hogy tényleg sikerült. Nagyon örülünk neki! Már intézzük a továbbiakat is, egyeztetünk a kórházzal és folynak a vizsgálatok. Ha minden igaz, jövő héten már megkaphatja a kisfiam a gyógyszert is, hétvégére már valószínűleg megleszünk vele" – mondta Zsombi édesanyja. Ez azon múlik, minden egészségügyi vizsgálat eredménye rendben van-e a kisfiúnak.

A szíve miatt együttműködnek az orvosok, mert azt hiszem, Zsombi az első, akik szívműtét után kapja meg a Zolgensmát – úgyhogy ez sem átlagos. Zsombinak ugyanis volt 4-5 hónapos korában egy szívműtéte, emiatt szorosabban figyelik a szívműködését az egész folyamat alatt, szóval a Bethesda is erre készül most nagyon. Szorosabb megfigyelés kell a szíve miatt, de reméljük, hogy minden rendben lesz„ – bizakodik az édesanya, akinek nagy kő esett le a szívéről azzal, hogy az összefogásnak köszönhetően meg tudják fizetni a gyógyszert.

Zsombornak volt egy lyuk a szívén a kamrák között, ezért kellett megoperálni.