Szijjártó Péter: Stratégiai szinten értékeli együttműködését Magyarország és Litvánia

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. január 8. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart hivatalában 2020. január 8-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Magyarország és Litvánia is stratégiai szinten értékeli a két ország együttműködését - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek, miután videokonferencián tárgyalt Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszterrel.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter szerint a két ország közötti szolidaritást legjobban az fejezi ki, hogy Magyarország már kétszer vezető szerepet töltött be Litvánia légterének védelmében, jövő szeptembertől decemberig és 2025-ben pedig ismét magyar vadászpilóták látják el az ország légvédelmét.

Mindkét ország abban érdekelt, hogy Közép-Európában kiépüljön egy észak-dél irányú infrastruktúra a közlekedés és az energiaszállítás tekintetében. Ennek érdekében a Visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) a Budapest-Varsó gyorsvasút megépítésén dolgoznak. A balti államok pedig egy balti gyorsvasút építését készítik elő.

E kettő összekötésével a Baltikumtól Magyarországig gyorsvasúti összeköttetés jönne létre

- mondta.

Kiemelte, hogy Magyarország és Litvánia is komoly erőforrásokat mozgat meg a gazdasági együttműködésért, amelynek legújabb eredménye, hogy

a szegedi lézerkutató-központ új lézerrendszerét egy litván cégekből álló konzorcium építi meg.

Ezzel az innováció terén is jelentőset lépett előre a két ország együttműködése - értékelte a miniszter.

Szijjártó Péter elmondta: közös álláspont az is, hogy az Európai Unió mobilitási csomagja hátrányos helyzetet teremt a közép-európai logisztikai és szállítmányozási vállalatoknak, a két ország ezért közösen lép fel ez ellen az Európai Bíróságnál.