Újra megnyitja kapuit az Alcsúti Arborétum, ahol már hagyomány, hogy a Hóvirágünneppel kezdetét veszi a tavasz. Eddig a koronavírus-járvány miatti korlátozások nem tették lehetővé, hogy kinyithassanak, most azonban a megfelelő óvintézkedések mellett, ismét látogatható hazánk legeredetibb angolparkja.

A Hóvirágünnep évtizedek óta az egyik legnépszerűbb természetközeli program nem csak a Budapest környékén élők körében, de az ország minden pontjáról érkeznek látogatók, hogy megcsodálják a tavasz hírnöke által nyújtott páratlan látványt.

Ahogy búcsúzik a tél, megjelennek az első hóvirágok. Idén szomorúan vettük tudomásul, hogy bár a hóvirágok kinyíltak, mi viszont a koronavírus-járvány miatt nem tudtuk ugyanezt megtenni. Rengetegen érkeztek már, hogy megcsodálják a látványt, de eddig csak a kerítésen keresztül tehették meg. A jelenlegi szabályozásoknak köszönhetően, újra kinyithattuk a kapukat - mondta el Czene Ferenc, az Alcsúti Arborétumot üzemeltető cég vezetője.

Az Alcsúti Arborétum területén található Magyarország legnagyobb egybefüggő hóvirágmezője, amely közel 3 hektáros területen fekszik. A kora tavasszal nyíló hóvirágok között, 7 hóvirágfaj, 24 fajtáját fedezhetik fel a természet nyugalma után vágyakozó kirándulók.