Halálos balesetet okozott egy 70 éves buszsofőr Karancslapujtőn

A helyszínelés során készült rendőrségi fotó a buszról.
A helyszínelés során készült rendőrségi fotó a buszról.
Vágólapra másolva!
Most zárták le a nyomozást egy tavaly őszi buszbaleset ügyében. Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás egy idős sofőr ellen.
Vágólapra másolva!

Tavaly november 9-én délelőtt 11 órakor egy 70 éves, karancslapujtői férfi vezette a Karancslapujtő felől Karancsberény felé tartó buszt, amikor

felhajtott az útpadkára és egy betonhíd korlátjának ütközött.

a helyszínelésen készült rendőrségi fotó a buszról Forrás: police.hu

Ettől a szalagkorlát fölé szerelt

csőkorlát az utastérbe fúródott,

ahol megsebesített egy utast, aki olyan súlyosan megsérült, hogy annak ellenére, hogy kórházba vitték és ellátták, az életét már nem tudták megmenteni.

Az utastérbe fúródott csőkorlát Forrás: police.hu

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya,

halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást

a 70 éves buszvezető ellen, amit most lezártak,. Az ügy iratait, vádemelési javaslattal, átadták az ügyészeknek.