Egy 69 éves nő az interneten ismerkedett meg azzal, akinek a kérésére több banknál is számlátott nyitott a saját nevére, majd a netbankon keresztül neki is hozzáférést biztosított az ide utalt összegekhez. 

A rendőrök nyomozni kezdtek az ügyben. Kiderült, hogy a bankszámlákhoz igényelt bankkártyákat külföldre, többnyire Ghánába küldte. Az ismeretlennek a netbankhoz is biztosított hozzáférést.

Forrás: Police.hu

A nő több éven át számos bankszámlát nyitott különböző bankoknál. Az asszony megengedte, hogy a számlákról pénzt vegyen új ismerőse, amiért cserébe ő is levett róla kisebb összegeket.

A nő bankszámláit korábban egy másik ügy miatt zárolták, ekkor a rokonait vette rá arra, hogy nyissanak számlákat.

A rendőrök március 2-án fogták el a 69 éves asszonyt, akit pénzmosás miatt hallgatták ki. A eddigi bizonyítékok alapján a magyar nyugdíjas 50 millió forintnyi pénz tisztára mosásában segített. Az otthonából telefonokat és egy számítógépet foglaltak le, a nőt pedig őrizetve vették és javasolták a letartóztatását. A bíróság március 4-án elrendelte a bűnügyi felügyeletét.