Hogyan készüljünk az oltásra, ha megkaptuk az időpontot?

Garay Erzsébet háziorvos a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával oltja be Zolnai Ferencnét a gyulai Koronella Orvosi Centrumban 2021. március 1-jén.
Vágólapra másolva!
„Az oltásra hívott páciensek pontosan érkezzenek a megadott időpontra. Ez azért fontos, hogy ne alakuljon ki tömeg a váróteremben. Gördülékenyen megy az oltás, nem kell sokat várakozni annak, aki pontosan érkezik" - mondta Jelinek Benjámin budapesti háziorvos. Hozzátette: mindenki töltse ki a hozzájáruló nyilatkozatot, amelyet a koronavirus.gov.hu-ról le tud tölteni, de a rendelőben is megkaphatja a nyomtatványt. Még otthon írják össze a kórházi oltópontra készülők, hogy milyen gyógyszereket szednek és milyen gyógyszerre allergiások. Jelinek Benjámin azt mondta: múlt hét óta folyamatosan oltja az embereket, és senkinél nem jelentkezett súlyos oltási reakció. Interjú Jelinek Benjámin háziorvossal.
Vágólapra másolva!

Hogyan értesíti a pácienseket, akik mehetnek oltásra?

Az elmúlt hét óta folyamatosan oltjuk az embereket. Csütörtökön harminckilenc embert oltottunk be.

Minden esetben telefonon hívjuk a pácienseket, pontos időpontot kapnak, hogy mikorra kell érkezni a rendelőbe.

Egy kiküldött lista alapján értesítjük az embereket, a megadott kritériumok szerint.

Jelinek Benjámin háziorvos Fotó: Talán Csaba

Hogyan készüljenek az emberek az oltásra? Van-e valami teendőjük az oltás előtt?

Fontos, hogy lehetőség szerint a hozzájáruló nyilatkozatot töltsék ki. Ezt le lehet tölteni a koronavirus.gov.hu oldalról, de aki nem töltötte le, a rendelőben megkapja a nyomtatványt, és ott kitöltheti. Az oltás gördülékenyen megy, de azt kérjük a páciensektől, hogy pontosan érkezzenek a megadott időpontra.

Nem érdemes korábban jönni, mert akkor tömeg alakulhat ki.

A váróterembe csak korlátozott számban tudunk betegeket beengedni, és mivel folyamatos az oltás, nem juthat be előbb senki. Mindenki hozza magával a személyes iratait - személyi igazolványt, taj-kártyát -, hogy igazolni tudjuk a pácienseket. Természetesen a háziorvos többnyire ismeri a saját betegeit, de például az oltópontokon minden esetben ellenőrzik a páciens személyazonosságát. Figyeljenek az öltözetükre is. Az időjárásnak megfelelően, rétegesen öltözködjenek, de fontos, hogy a kart könnyen szabaddá tudják tenni. Ha valaki messziről érkezik az oltópontra vagy a rendelőbe, és például cukorbeteg, mindenképpen hozzon ennivalót magával. Folyadékot is érdemes magukkal vinni az idősebb betegeknek. Az időseket lehetőség szerint kísérje el egy hozzátartozó. Akinek nincs családtagja, és nehezen mozog, a háziorvos megszervezheti az oltópontra szállítást, vagy a beteg lakásán is beadhatja az oltást. Rendkívül lényeges, hogy

a kórházi oltópontra induló még otthon írja le, hogy jelenleg milyen gyógyszereket szed, és pontosan milyen gyógyszerre allergiás.

Aki oltásra megy, lehetőleg ne oltás előtt és ne közvetlen utána tervezzen a megszokottól eltérő, nehéz fizikai megterheléssel járó szabadidős tevékenységet. Lehetőleg alkoholt se igyon senki az oltás előtti és utáni napokban.

Egészségesen érkezzen mindenki az oltásra.

Beteg embert nem oltunk be, tehát ha valaki heveny tüneteket észlel magán, ne is induljon el, és értesítse a háziorvosát. Másrészt azért is fontos, hogy betegen ne jöjjön senki, hogy ne fertőzze meg a többi várakozót. Ha van az egy háztartásban élő család tagjai között beteg, akkor azt jelezze a háziorvosának. Nálunk is előfordult egy eset, hogy az egyik családtag beteg volt, a többiek pedig jöttek volna oltásra. Ilyenkor a járványügyi szabályok érvényesek.

Garay Erzsébet háziorvos a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával oltja be Zolnai Ferencnét a gyulai Koronella Orvosi Centrumban 2021. március 1-jén Forrás: MTI/Rosta Tibor

Az eddig beoltott páciensek között előfordult heves oltási reakció?

Az oltás után az embereknek a váróban kell leülni fél órára megfigyelés céljából.

Eddig semmilyen hevesebb reakció nem jelentkezett senkinél.

Visszajelzésekből tudjuk, hogy az oltások leírásának megfelelően később enyhébb panaszok megjelentek: például fájdalom a szúrás helyén és egy-két napig tartó gyengeség. De ennél súlyosabb reakció senkinél nem lépett fel.

Jelinek Benjámin háziorvos Forrás: Talán Csaba

Az oltottaknak is ugyanúgy be kell tartaniuk a szabályokat, mint azoknak, akik még nem kaptak oltást?

Nagyon fontos, hogy aki megkapta az oltást, az nem azt jelneti, hogy leveheti a maszkot, és nem kell már betartania a járványügyi szabályokat. Ugyanúgy védekezniük kell. Egyrészt azért, mert az antitestek a szervezetben később alakulnak ki, akár egy-két hét is eltelhet. Másrészt nem zárható ki, hogy a vírust tünetmentesen tovább tudják adni.