Hiába elképzelhető, hogy több bejelentés miatt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai eljárást indíthat ellene, Komáromi Zoltán lakossági fórumot tartott az oltóanyagokról, illetve azok beadásáról Erzsébetvárosban, ahol megint a kínai vakcinát támadta. Mint ismert, a Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi szakpolitikusa egy televíziós műsorban azt mondta, hogy bizonyos oltásoknál a koronavírus is jobb. 

"Köszöntöm Komáromi Zoltán háziorvost, aki segíteni fog nekünk a járvánnyal és az oltással kapcsolatos híreket, információkat feldolgozni" - ezekkel a szavakkal konferálták fel a DK egészségügyi szakpolitikusát, aki csütörtök este lakossági fórum keretében adott tájékoztatást a legfontosabb járványügyi tudnivalókról az erzsébetvárosiaknak.

Nem zavarja az etikai eljárás

A helyszín a helyi közgyűlés terme volt, a beszélgetésben résztvevők betartották az előírt távolságtartási szabályokat. A menetrend a következő volt: a műsorvezető felolvasta a kerületiek kérdéseit, amire Komáromi megpróbált válaszolni. 

Az esemény azért volt rendhagyó, mert nem sokkal ezt megelőzően jelentette be Kincses Gyula, a MOK elnöke, hogy korábbi televíziós kijelentése miatt a kamara etikai eljárást indíthat a DK egészségügyi politikusa ellen. Mint ismert, Komáromi azt mondta élő adásban, hogy egyes vakcináknál az is jobb, ha megfertőződik az ember. Magyarán,

a baloldali politikus úgy adott járványügyi tanácsokat, hogy közben szakmai közege vizsgálódik ellene.

A kamarai vizsgálódás ellenére járványügyi fórumot tartott a DK egészségügyi politikusaForrás: Facebook

Folytatta az oltásellenes kampányt

A félórás csúszással kezdődő beszélgetés során számos téma felmerült, többek között a kínai vakcinára is kitértek Komáromiék. 

"Olyan szinten ránk próbálják kényszeríteni a kínai vakcinát, és ezt most tapasztalatból mondom, hogy akik első körben azt mondták, hogy ők még várnának, most jelentkeznek, hogy egye fene, legyen" - próbált bizonytalanságot kelteni a Sinopharm körül a baloldali politikus, aki gyakorlatilag ugyanazt mondta el, mint Arató Gergely DK-s képviselő a "rátukmálós" videóüzenetében.

Az időközben a maszkjától megszabaduló DK-s szakpolitikus korábbi megnyilvánulásainak megfelelően ezúttal is arról beszélt, hogy a kínai oltóanyag nem feltétlenül hatékony. "Az, hogy valaki nem lett rosszul a vakcinától, nem lett kiütése, nem lettek idegrendszeri tünetei, nem lett tőle láza, nem lett tőle szédülése, az még nem jelenti azt, hogy hatékony" -  próbálta lebeszélni a kínai oltóanyag beadásától az erzsébetvárosiakat. 

Milliós megbízást adott párttársánakForrás: Facebook
Közel kétmilliós megbízási szerződést kapott Niedermüller Pétertől

Komáromi Zoltán az egyik legfőbb arca a DK oltásellenes kampányának, akkor is bírálta az orosz és kínai vakcinát, amikor a szakemberek már egyértelműen biztonságosnak és hatékonynak minősítették azokat.

A baloldali politikus egyébként azért Erzsébetvárosban tartott fórumot, mert a baloldali városvezetés megbízási szerződést kötött vele. Ahogy az Origo elsőként számolt be róla, Niedermüller Péter a különleges jogrend általi felhatalmazást kihasználva 1,8 millióért veszi igénybe szolgálatait. Az kérdés, hogy pontosan mire, ugyanis a megbízás értékén kívül más értékelhető adat nem szerepelt a közzétett tájékoztatóban.

A DK szakpolitikusa a tegnapi fórum után az atv-ben tartott előadást a Sinopharmról. A baloldali televízió stúdiójában

oltásellenes retorikájának megfelelően egyenesen úgy fogalmazott, hogy a betegek "megzsarolva érzik magukat",

amiért csak a kínai vakcina elérhető. Majd találgatásokba bocsátkozva hozzátette, "biztos abban, hogy több százezer nyugati vakcina ül valahol."