Magyarország átoltottsága már most jóval az uniós átlag felett van

Garay Erzsébet háziorvos a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával oltja be Zolnai Ferencnét a gyulai Koronella Orvosi Centrumban 2021. március 1-jén.
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet interjút készített Kásler Miklóssal, az emberi erőforrások miniszterével. Ebben arról beszélt, hogy Magyarország átoltottsága már most jóval az uniós átlag felett van, ahhoz azonban még időre van szükség, hogy a vakcinák meg tudják akadályozni a koronavírus terjedését. Ezért volt indokolt az emberek közti kontaktusok számának csökkentése.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzetnek adott interjújában Kásler Miklós azt mondta, hogy a kormány által november 14-én meghozott szigorító intézkedések hatására Magyarországon a vírusjárvány lecsengő fázisba került. Már láttuk a végét, elérhető közelségbe kerültek a vakcinák,

A miniszter azt is mondta, hogy a helyzet kritikussá vált:

rendkívül gyorsan emelkednek a számok, nagyobb mértékben, mint a járvány első vagy második hulláma idején, a fertőzöttek korcsoportmegoszlása eltolódott a fiatalabbak felé, illetve súlyosabbá vált a betegség lefolyása.

Garay Erzsébet háziorvos a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával oltja be Zolnai Ferencnét a gyulai Koronella Orvosi Centrumban 2021. március 1-jén Forrás: MTI/Rosta Tibor

Az oltások száma emelkedik, ám ahhoz még időre van szükség, hogy a védőoltások meg tudják akadályozni a koronavírus terjedését.

Ezért most az emberek közti kontaktusok számának csökkentése volt indokolt.

Kásler Miklós arról is beszélt, hogy Magyarország minden bevethető forrásával törekszik arra, hogy az országba érkező vakcina mennyiségét emelje.

- mondta.

Ez a magyarázata annak, hogy a magyar kormány két olyan vakcinát – az orosz Szputnyikot, illetve a kínai Sinopharmot – rendelt meg nagy mennyiségben, amelyek garantáltan hatásosak és nincsenek jelent

Kásler Miklós Széchenyi-díjas magyar onkológus, tanszékvezető egyetemi tanár, az orvostudomány kandidátusa, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, 2018-tól az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere Fotó: Csudai Sándor - Origo

ős mellékhatásaik, szövődményeik.

A rendelkezésre álló öt vakcinával Magyarország várhatóan az európai országok között az átoltottság tekintetében minden héten nagyobb és nagyobb előnyt szerez majd.

A miniszter kitért arra is

a kormány 6,4 milliárd forintot biztosít a hétvégén is oltó háziorvosok számára.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy teljes munkaszüneti napra a kiegészítő díjazás összege nyolcvanezer, fél napra pedig negyvenezer forint lesz, és minden olyan esetben jár a pluszjuttatás, ha az ellátandók legalább fele megjelenik a rendelőben. Ha ez nem történik meg, akkor az érintettek a támogatás összegének 50 százalékára lesznek jogosultak.

- mondta.

Kásler Miklós az érettségiről azt mondta, hogy

az idei érettségi egyértelműen a járványhelyzet alakulásától függ, a jelenlegi terv szerint azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli vizsgákat megtartjuk.

A miniszer ezek mellett beszélt arról is, hogy a kormány struktúraváltást tervez az egészségügyben, hogy mit jelent pontosan a praxisközösség fogalma, illetve mi az ötpontos nemzeti egészségvédelmi program.