Amíg a HÉV-en és a vonatokon óriási kedvezményeket adtak a korlátozások miatt, addig ez a fővárosi tömegközlekedési cégénél fel sem merült. Ezt tette szóvá Wintermantel Zsolt, aki hasonló engedményeket javasolt a BKK-nál is. A BKK Zrt. Fidesz-delegáltja várja a főváros válaszát. 

Pénteken az ideiglenes bezárások miatt óriási kedvezményeket jelentett be a MÁV-HÉV Zrt. Azok, akik a diák- vagy teljes árú bérletet megvásárolták, ám most kiderült, hogy a digitális oktatás, illetve az otthoni munkavégzés miatt ezt nem tudják kihasználni, a bérletet vissza lehet váltani. Erre a következő szabályok vonatkoznak: 

  • a március havi bérlet teljes összegét,
  • a márciusi első félhavi bérlet teljes összegét,
  • a március 1. és 8 közötti érvényességgel kezdődő, illetve a március 8-át megelőzően vásárolt, és a március 8-a utáni érvényességgel kezdődő 30 napos bérlet teljes összegét, kezelési költségmentesen visszatérítik, amennyiben az igényt március 10-ig jelzi valaki a megfelelő felületen, illetve
  • a március 1. előtt kezdődő érvényességű és a benyújtás idejében még legalább 15 napig érvényes 30 napos bérlet árának felét visszatérítik.

Ezzel szemben a fővárosi tömegközlekedési cég nem csinált semmi, fel sem merült, hogy a nehéz helyzetre való tekintettel kedvezményt adjanak utasaiknak. 

A MÁV-HÉV Zrt. példás gyorsasággal reagált a tegnap bejelentett intézkedésekre - reagált a hírre közösségi oldalán Wintermantel Zsolt, aki egyúttal elárulta, hogy hasonló engedményeket javasolt a BKK-nál is. "Kíváncsian várom" - tette hozzá a BKK igazgatóságának Fidesz-delegáltja, az újpesti Fidesz vezetője.