Vágólapra másolva!
Fagyos reggelt követően enyhe lesz az idő a héten, számottevő csapadék nem várható - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Ma a kezdeti napsütést követően észak felől megnövekszik a felhőzet, de inkább csak ÉK-en fordul elő hózápor, zápor. Az északnyugati szél átmenetileg megélénkül.

Reggel -10 és -2 fok között, délután +10 fok körül alakul a hőmérséklet.

Kedden a ködfoltok feloszlása után változóan felhős idő várható, csapadék nem alakul ki. Ismét fagyos lesz a reggel, délután 5 és 10 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.

Szerdán északnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan lehetnek záporok, a hegyekben hózáporok.

Marad az 5-10 fokos csúcsérték.

Csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég, de inkább csak északon, északkeleten fordul elő záporeső. A délnyugati szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódik.

9 és 15 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Pénteken marad a borongós időjárás, és szórványosan lehet kisebb eső, záporeső. A nyugatias szél gyakran lesz élénk. 10-15°C között valószínű a maximum.

Ma délután +10 fok körül alakul a hőmérséklet Fotó: Csudai Sándor - Origo