Rákay Philip videója: Csodálatosan táncol Bokros Lajos, de készül másra is

Rákay Philip
Vágólapra másolva!
Milyen megszorításokat tervez a Gyurcsány vezette ellenzék, ha hatalomra kerül? Megmutatom! Íme, a 2022-es Bokros-csomag, írja Rákay Philip legújabb Facebook-bejegyzésében.
Vágólapra másolva!

Rákay Philip legújabb Facebookra feltöltött videójában felidézi Bokros Lajos korábbi pénzügyminiszter legnagyobb kudarcait, valamint beszámol arról az interjúról is, amelyet Bokros nemrég adott az egyik újságnak.

Ebben Bokros többek között arról beszélt, hogy milyen intézkedéseket kellene tennie egy balodali kormánynak 2022 után.

Az új Bokros-csomag szerint a rezsicsökkentés az egyik legkárosabb, ezt szerinte mindenképpen el kellene törölni. Ennek hatására rögtön 25 százalékkal emelkednének az energiaárak. Bokros szerint emellett újabb privatizációra is szükség van,

vagyis megint külföldieknek szolgáltatnák ki az országot, amely nemzetstratégiai szempontból öngyilkosság.

Az új baloldali kormány külföldi gazdasági szakértőkkel ellenőriztetné a nagy állami beruházásokat. Vagyis mindent a nagy multik nyernének meg. Bokros nyilatkozatából az is kiderül, hogy megszüntetnék a gazdasági támogatások jelentős részét, magyarul nem lehetne állami forrásokért pályázni, húzza alá Rákay Philip.