Egy szerb férfi futárokkal akart drogot hozatni Magyarországra Hollandiából

Vágólapra másolva!
Egy szerb férfi két magyar társát küldte el Rotterdamba, hogy onnan 12 kiló kábítószert csempésszenek be egy furgonnal Magyarországra.
Vágólapra másolva!

A 43 éves, Zala megyében élő szerb férfi még 2019-ben repült Rotterdamba, hogy egy holland férfival felvegye a kapcsolatot, de néhány héttel később az ottani hatóságok négy kilogrammnyi, MDMA tartalmú kábítószer miatt elfogták a kapcsolatát.

Pár hónap múlva a férfi újból Rotterdamba repült, hogy egy másik holland kábítószer-kereskedővel találkozzon, akivel meg is állapodott abban, hogy 12 kilogrammnyi kábítószert vásárol.

A szerb férfi visszautazott Magyarországra, ahol két ismerősét bízta meg a drog hazahozatalával, cserébe pénzt és kábítószert ígért nekik. A két magyar férfi autóval Hollandiába ment, ahol megvettek egy kábítószer elrejtésére átépített furgont, az árut pedig a szerb férfi sms-ben és telefonon folytatott folyamatos irányítása mellett vették át az eladótól.

A futárokat Németországban fogták el a rendőrök. A két férfi tavaly márciusban öt és fél, illetve négy év börtönbüntetést kapott a német hatóságoktól.

Az ügyészség a visszaesőnek számító szerb férfi ellen társtettesként, különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás kísérlete miatt emelt vádat. Azt javasolják, hogy ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, akkor a bíróság ítélje 8 év fegyházbüntetésre.