Még mindig fagyosak a reggelek

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Ma
Változóan, gyakran erősen felhős lesz az ég, de csak néhol fordul elő jelentéktelen csapadék. Reggel -10 és 0, délután 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet. A délkeleti szél néhol megélénkül.

Szerda
Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és délutántól ÉNy-on előfordulhat zápor, hózápor. Marad az 5-10 fok közötti maximum.

Csütörtök
Borultságig növekszik a felhőzet, de inkább csak az északi tájakon fordul elő kisebb csapadék. A délnyugati szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. Általában 7 és 13 fok közé erősödik a nappali felmelegedés, sőt DNy-on akár már 15 fok is lehet.

Péntek és szombat
Erősen felhős időre van kilátás és mindkét nap több helyen fordul elő zápor, eső. Tovább melegszik közben a levegő, délutánonként már 10-15°C is lehet.