Rendi országgyűlések a Magyar Királyságban a 18. század elejéig címmel jelent meg az Országház Könyvkiadó magyar országgyűlések történetét bemutató sorozatának legújabb kötete. Szerzői a magyar országgyűlések középkori történetének ívét rajzolják meg.

A kötet szerzői a magyar országgyűlések középkori történetének ívét rajzolják meg. Az egyes korszakokon belül azonos szempontok szerint vizsgálják az országgyűlések történetét, és adnak számot azok legfontosabb jellemzőiről. A gyűlések idő- és térbeli megoszlásának bemutatása mellett áttekintést adnak azok személyi összetételéről, vitáiról, törvényalkotásáról és mindennapi életéről is. A történeti ív három egymástól jól elkülöníthető történeti periódust ölel fel, s ezek sajátos, egyedi vonásokkal is rendelkeznek.

A középkori Magyarország országgyűléseit olyan uralkodók tartották, akik Magyarországot tekintették legfontosabb országuknak, és leggyakrabban ott is tartózkodtak. Az ország három részre szakadása után a „királyinak" nevezett országrész a Habsburg Birodalomnak vált kicsiny részévé, amelynek mindenkori uralkodója csak elvétve tette lábát magyar földre. 1703 és 1711 között pedig a Habsburg uralkodóval szemben álló magyar rendek fejedelmük irányításával háborús körülmények között tartották országos gyűléseiket. A szerzők a legújabb kutatási eredményekre alapozva mutatják be az ezekből fakadó jelentős intézménytörténeti sajátosságokat.

Forrás: Országház Könyvkiadó

Ez az intézmény, amelyet mai szóval országgyűlésnek hívunk, általános – és helytállónak tűnő – vélekedés szerint V. István király uralkodása idején (1270-1272) jelent meg Magyarországon. 1271-től egészen az Árpád-kor végéig (1301) viszonylag rendszeresen tartott az uralkodó olyan „általános gyűlésnek", esetleg"országos gyűlésnek" nevezett összejöveteleket, amelyek a főpapok és a főurak mellett megjelent valamennyi nemes, alkalmasint „minden egyes megyéből, minden egyes nemes", és az egybegyűltek az ország ügyeiről tárgyaltak.

Az országgyűlés Magyarországon egy permannes politikai válságba torkolló időszakban (1272-1301) jelent meg, és vált többé-kevésbé állandó intézménnyé, ami kétségtelenül szerepet játszott magában a folyamatban. A köteből többek között kiderül, hogy másfelől a „parlamentarizmus" mint jelenség és intézmény, kevés kivételle, Európa minden országában kialakult, több helyen éppen a magyarországi folyamatokkal párhuzamos, és ennyiben egyetemes európai jelenségről beszélhetünk, amelynek helyi megjelenési formái az adott társadalmi viszonyok, és politikai hagyományok függyvényében különböztek egymástól.

Ugyanígy különböztek azok az utak is, amelyeket a kialakuló képviseleti intézmények a továbbiakban bejártak. Bizonyos területeken, mint Angliában, vagy az Ibériai-félszigeten, ezek az utak töretlenül vezettek az intézményesülés felé, és az országgyűlés végérvényesen a politikai rendszer integráns része lett. Másutt, például Franciaországban, ez az intézményesülés nem, vagy csak tartományi szinten ment végbe, ahogyan a Birodalomban is, csak míg Franciaországban ez a kiráőlyi hatalom megerősödésével párhuzamos folyamat volt, a Birodalomban éppen ennek az ellenkezője történt. Magyarországon az országgyűlés sajáűtos utat járt be: az intenzív és euópai szinten is korai kezdetek után jelentősége csökkent, hogy aztán a 15. század közepétől immár végleg a politikai rendszer állandó elemévé váljon.