Több százmilliós kárt okozott társaival együtt egy esztergomi vállalkozó

Vágólapra másolva!
Vesztegetés, költségvetési csalás, illetve hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt azzal az esztergomi vállalkozóval és társaival szemben, akik 2014-től 2018-ig fiktív számlák felhasználásával összesen 308.012.774,- Ft kárt okoztak az államnak.
Vágólapra másolva!

A férfi az érdekeltségébe tartozó cégekkel ingatlan bérbeadással foglalkozott egy esztergomi irodában. 2014-től több cégnekk adott át hamis adatokat tartalmazó számlákat, azért, hogy azok képviselői a gazdasági társaságok bevételei után fizetendő ÁFA összegét jogosulatlanul, több évig rendszeres haszonszerzésre törekedve csökkentsék.

A hamis számlákat olyan cégek nevében állították ki, mely gazdasági társaságok ügyvezetését a férfi által megbízott emberek csupán névleg vállalták el, de gazdasági tevékenységet nem végeztek.

Volt olyan eset, amikor az ügyvezetők fizettek a fiktív számlákért a férfinak.

A névleges ügyvezetők által vezetett cégek által kiállított számlák fiktivitása vagy abban állt, hogy bár a gazdasági esemény megvalósult de azt nem a számlát kibocsátó gazdasági társaság és a számlát befogadó gazdasági társaság között jött létre, vagy abban, hogy a számlákon szereplő esemény valójában nem történt meg.

Az ügyészség összesen

húsz vádlottal szemben költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználás, közülük három vádlottal szemben emellett vesztegetés miatt is vádat emelt.

Az ügyészség a húsz vádlottból tizenkellővel – köztük a fiktív számlákat befogadó ügyvezetőkkel, valamint egyes strómanokkal - egyezséget kötött.

Az ügyészség a vádiratban javasolta, hogy a törvényszék az egyezségeket hagyja jóvá, emellett az első rendű vádlottat börtönre, a többi vádlottat pedig felfüggesztett börtönre, illetve pénzbüntetésre ítélje.