A kormány elkötelezett a klímaváltozás elleni fellépés mellett

Vágólapra másolva!
A kormány elkötelezett a klímaváltozás elleni hatékony fellépés mellett és kitűzött célja a környezet megóvása a következő generációnak is - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkárával közös videoüzenetben.
Vágólapra másolva!

A körforgásos gazdaság fejlesztéséért, valamint energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár közösségi oldalán a videót annak alkalmából tették közzé szombaton, hogy a kormány egy éve hirdette meg a klíma- és természetvédelmi akciótervet.

- fogalmazott a kormányszóvivő, hozzátéve, hogy a kormány nem csak beszél a témáról, hanem cselekszik is.

Az elmúlt év intézkedései közül Steiner Attila kiemelte a tavaly indított Tisztítsuk meg az országot! programot és a HulladékRadar okostelefonos alkalmazást, amelyek segítségével

eddig 25 ezer tonna szemetet gyűjtöttek össze országszerte. Ez a hulladék 800 darab vasúti tehervagont töltene meg

- mondta.

Megjegyezte, hogy a kormány nyártól betiltja az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, illetve ösztönzik az újrahasznosítást, valamint a hulladék újra feldolgozását is.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott: mivel az emberi fogyasztásra alkalmas ivóvízkészlet véges, megkezdték a Duna és a Tisza műanyagoktól és szennyező anyagoktól való megtisztítását is.

Személyesen is tapasztalta egy éve, milyen nagy erőfeszítéssel dolgoznak a vízügyi szakemberek azon, hogy megtisztítsák Magyarország folyóit a külföldről érkező illegális szeméttől

- tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő. Forrás: MTI/Illyés Tibor

Steiner Attila fontos lépésnek nevezte, hogy a Mátrai Erőmű európai uniós forrásokból is támogatott modernizációjával leáll az utolsó széntüzelésű erőmű Magyarországon. A földgázalapú technológia bevezetésével egy fenntartható átállást biztosítanak a régiónak, és csökken a szén-dioxid-kibocsátás - mondta.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: az akcióterv célja az is, hogy 2030-ra 90 százalékban szén-dioxid-mentes legyen Magyarország energiatermelése, 2050-re klímasemlegessé váljon az ország.

Ennek érdekében támogatják az elektromos járművek használatát is, eddig több mint 2000 elektromos bicikli, 300 robogó és 950 elektromos autó beszerzéséhez járultak hozzá

- jelentette ki Steiner Attila.

Emlékeztetett, hogy a Zöld busz program révén nyolc vidéki városban tesztelhetik az elektromos buszokat, amik a dízel járműveket váltják ki. A teszt márciusban Zalaegerszegen kezdődik, majd Kaposvár és Kecskemét következik. Minden lecserélt dízelbusz után évente 50 ezer kilogramm szén-dioxid-kibocsátást spórol meg az ország, amit 800 fa tudna megkötni - mondta az államtitkár.

Steiner Attila közölte: megkezdődött a naperőművek kapacitásának növelése is, már 80 ezer családi ház, illetve kis- és középvállalkozás, valamint közintézmény tetején működnek napelemek, amik révén magyar családok és a vállalkozások olcsón juthatnak energiához.

Szentkirályi Alexandra arról is beszámolt, hogy a faültetési programban már több mint 1,1 millió fát ültettek, az akció tavasszal folytatódik. Minden újszülött után tíz fát ültetnek, 2030-ra az ország erdővel borított területe 27 százalékra nő, 650 hektár erdőt telepítenek, 3 millió facsemete ültetésével

- ismertette a kormányszóvivő.

Steiner Attila azt is elmondta, hogy Magyarország eddig 1,5 milliárd euró értékben adott ki zöld állampapírt intézményi befektetők számára. A zöld államkötvény bevételeit klímasemlegességi célok eléréséhez, az ezt elősegítő beruházásokra fordítják - jegyezte meg az ITM államtitkára.