Brutális támadás egy óvodánál - egy marék haj maradt a földön, miután három nő rátámadt ellenségükre - fotó

Vágólapra másolva!
Az ügyészség csoportos garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat az ellen a három nagyatádi nő ellen, akik egy óvoda közelében vertek meg egy másik falubeli asszonyt.
Vágólapra másolva!

A büntetett előéletű 24 éves nő és 30 éves nővére tavaly januárban a helyi óvodánál találkoztak a haragosukkal, akivel egy előző napi baleset miatt még inkább megromlott a viszonyuk. A két nő ezért hangosan szidni kezdte a harmadikat, majd

ruhájánál és hajánál fogva a földre rántották, ezután testszerte tépni kezdték, és ütötték-verték. A két támadó 21 éves barátnője szemtanúja lett az esetnek, ezért ő is beszállt a verekedésbe, és többször megütötte a földön fekvő asszonyt.

A verekedésnek végül a támadók rokonai vetettek véget úgy, hogy elvonszolták őket áldozatuktól, aki a bántalmazás miatt

a fején és az alkarján könnyebb sérüléseket szenvedett.

Forrás: Police.hu

Az ügyészség a visszaesőnek minősülő, korábban szintén

garázdaság miatt büntetett 24 éves nővel szemben végrehajtandó, 30 éves nővérével szemben felfüggesztett börtönbüntetés, míg 21 éves társukkal szemben elzárás kiszabását javasolta.