A Fidesz kilépett az Európai Néppártból

Vágólapra másolva!
A Fidesz levélben értesítette az Európai Néppárt elnökségét, hogy kilép a pártból - derül ki abból az angol nyelvű levélből, amelyet Novák Katalin, a Fidesz alelnöke tett közzé a Twitteren és a Facebookon.
Vágólapra másolva!

- áll a levélben, melyet Novák Katalin így kommentált: Itt az ideje a búcsúnak.

Novák Katalin Facebook-bejegyzésben indokolta meg a döntést.

- 2015-ben, a bevándorlási válság idején kiderült, hogy a Néppárt a migráció támogatásában látja a jövőt, a magyarok azonban elutasították azt, és egyértelművé tettük, hogy nem szeretnénk azon országok sorsára jutni, ahol már visszafordíthatatlanná vált a tömeges bevándorlás hatása.
- Most, amikor a koronavírus-járvány elleni védekezés köti le a döntéshozók minden energiáját, az Európai Néppárt frakciójában ahelyett, hogy az uniós vakcinabeszerzés körüli problémákra keresnének megoldást és segítenék a hatékony védekezést, titokban olyan alapszabály-módosítást készítettek, amely lehetővé tette, hogy a demokratikusan megválasztott fideszes képviselőket megfosszák képviselői jogaik gyakorlásától.
- Az elmúlt években kiderült, hogy a legtöbb kérdésben az Európai Néppárt már baloldali értékeket képvisel, amivel mi nem tudunk azonosulni. Ahogy több vezető is kifejtette: a Néppárt már nem jobboldali párt. Ezt mi tudomásul vesszük.

írta Novák Katalin.