Mások adataival vett fel hitelt három férfi

Vágólapra másolva!
2016 novembere és 2017 áprilisa között 27 ember adataival élt vissza három férfi, amivel több millió forintot szereztek. Az ügyészség most emelt vádat a csalókkal szemben, akár 5 évet is kaphatnak.
Vágólapra másolva!

Az egyik férfi egy olyan hitelintézet kereskedelmi munkatársa volt, ami kisösszegű, rövid lejáratú kölcsönökkel foglalkozott. Az „otthon nyújtott szolgáltatást" igénybe vevő ügyfeleik esetében a kölcsönszerződés megkötése, a kölcsön kifizetése, a törlesztőrészletek beszedése, az ügyfelek otthonában történt. Ezeket a feladatokat, a kereskedelmi területi munkatársak látták el.

A három férfi 2016-ban elhatározta, hogy más emberek adataival kölcsönszerződéseket kötnek,

majd a felvett összeget egymás között elosztják. Néhány szerződés esetében az elején rendesen fizették a törlesztőrészleteket azért, hogy később vegye észre a csalást a pénzintézet és, hogy még több hitelt fel tudjanak venni a hamis szerződésekkel. Mielőtt megkötötték volna a szerződéseket,

az egyikük mindig leellenőrizte, hogy az adott személy hitelképes-e, aztán az elkészített szerződéseket sok esetben tanúként és a szerződő félként is aláírták.

A három férfi alig fél év alatt 27 személy adataival élt vissza, a fiktív szerződésekkel

összesen 4,4 millió forint kárt okoztak a pénzintézetnek.

Az ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat ellenük.