Büntetőfeljelentést tettek Szaniszló Sándor ellen a kínai vakcinák visszaküldése miatt

Vágólapra másolva!
Egy magánember feljelentette Szaniszló Sándor DK-s polgármestert a XVIII. kerületi rendőrségen a vakcinabotrány miatt - értesült az Origo magától a feljelentőtől.
Vágólapra másolva!

A XVIII. kerületi rendőrkapitányságon hivatalosan ismeretlen tettes ellen tette meg a feljelentést a kerületben lakó olvasónk, a Btk.165. paragrafusa alapján. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ebben az ügyben hivatalos személyként Szaniszló Sándor jöhet csak szóba, a feljelentő meg is nevezi őt.

A feljelentés szerint:

Az országos sajtóban és médiában megjelent információk szerint Szaniszló Sándor mint a XVIII. kerület polgármestere, foglalkozás körében elkövetett módon a Btk.165. paragrafusában leírtak szerint minősülő cselekményt követhetett el azzal, hogy saját hatáskörben rendelkezett - olvasható a feljelentésben. A rendelkezésre álló adatok szerint Szaniszló Sándor rendelkezése szerint a járványhelyzet leküzdésére a kerület lakosainak szánt és kiszállított COVID-19 elleni vakcinát részben vagy egészben visszautasította, és visszaszállítására adott utasítást.

„305. § Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen

a) hivatali kötelességét megszegi,

b) hivatali hatáskörét túllépi, vagy

c) hivatali helyzetével egyébként visszaél,"

A feljelentő visszaigazolást is kapott arról, hogy a rendőrkapitányság megkapta a levelét.

Forrás: Origo