Az egész Európai Unióban Magyarországon oltották be a második legtöbb embert, a baloldal ezért minden erejével próbálja akadályozni az oltási programot. Szaniszló Sándor, Pestszentimre DK-s polgármestere nagy igyekezetében akarata ellenére leleplezte Gyurcsány Ferenc és társai oltásellenes stratégiáját. Miután, ahogy azt az Origo elsőként megírta, Szaniszló szinte diadalmasan jelentette be, hogy a kerületben nem sikerült beadni több száz kínai vakcinát, kiderült, hogy minden erejükkel próbálják akadályozni, hogy az emberek beoltassák magukat. Gyurcsány polgármesterének állítását megcáfolva ugyanis tömegével jelentkeztek a kerületiek, hogy ők szívesen beadatnák maguknak a vakcinát, de senki sem kereste őket. Szaniszló kapkodni kezdett, folyamatosan módosítgatta, majd törölte a posztot, azóta pedig a baloldali médiában magyarázkodik, de eközben újabb kínos önleleplezésekbe szalad bele. A baloldal vezető politikusai és propagandamédiájuk pedig a lelepleződés miatti kétségbeesésükben hisztérikusan védeni kezdték polgármesterüket. Mint azt többször megírtuk, a Gyurcsány vezette baloldal hosszú hónapok óta oltásellenes kampányt vezet, egyik tanácsadójuk (Krekó Péter) még el is dicsekedett a Politico nevű újságnak, hogy ez a baloldal taktikája, hiszen így szeretnének ártani a kormánynak.

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal hosszú hónapok óta folytatott oltásellenes kampányát buktatta le véletlenül egyetlen Facebook-poszttal Szaniszló Sándor, a baloldal XVIII. kerületi polgármestereMinden bizonnyal ő sem gondolta végig, hogy csütörtöki bejegyzése, majd pedig annak törlése világosan megmutatja mindenki előtt, hogy a DK mindent elkövet annak érdekében, hogy minél kevesebb vakcinát adjanak be az embereknek. Az utóbbival az a céljuk, hogy minél több ember betegedjen meg, és veszítse életét, mivel ettől politikai hasznot remélnek.

Szaniszló Sándor most nagyon csúnyán lebuktatta GyurcsányékatForrás: Origo

A baloldali politikusok és propagandasajtójuk kétségbeesetten kezdték védeni Szaniszlót, mivel lebuktak. Még csütörtökön este a régi indexesek blogján - melyet Gyurcsányné embere, Dull Szabolcs irányít - megjelent egy Szaniszló melletti propagandacikk, melyben a DK-s polgármester minden állítását minimális forráskritika nélkül tényként közölték. 

Karácsony Gergely főpolgármester is Szaniszló védelmére kelt, azt állítva, hogy Szaniszló valójában oltáspárti. 

Gyurcsány Ferenc is Szaniszlót kezdte védeni, egészen döbbenetes bejegyzéssel. Azt írta, hogy ha a kormánynak "csak fele olyan jól menne a tömeges oltás, mint a hazudozás, mára az összes háziállat és szobanövény is be lenne oltva  a vírus ellen az egész országban".  

Miközben emberéletekről van szó, Gyurcsány szobanövényekkel és háziállatokkal viccelődik. Teljesen tudatos és cinikus stratégia: komolytalannak próbálja beállítani az egész járványt és az oltást. 

Majd Gyurcsány - nem törődve azzal, hogy egyértelműen kiderült, rengetegen beadatnák maguknak a kínai vakcinát, csak Szaniszlóék nem értesítették őket - azt követelte, hogy olyan vakcinával pótolják a kínait, "amit az emberek be is adatnának maguknak".  Vagyis Gyurcsány folytatta a kínai vakcina elleni hergelést. 

Szaniszló Sándor jobbról a második

Egyértelmű: aki a kínai és az orosz vakcina ellen kampányol, az az oltás ellen kampányol. Ha ugyanis a keleti vakcinák nem lennének, több mint 500 ezerrel kevesebb ember lenne beoltva. 

Brüsszel ugyanis elrontotta a vakcinabeszerzést, így az unióból késve és kevés oltás jön.

A baloldal oltásellenes stratégiáját korábban Krekó Péter, a baloldali kormányok által adófizetői százmilliókból kitömött Political Capital elemzője fogalmazta meg. 
A tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor [Orbánnak] kell viselnie a következményeket - nyilatkozta még december 26-án a PoliticónakA gondolatmenet szerint tehát a Gyurcsány által egyesített baloldalnak mindössze az a dolga, hogy elbizonytalanítsa az embereket a koronavírus-vakcinákkal kapcsolatban.

Krekó Péter világosan beszélt a baloldali stratégiárólForrás: MTI/Bruzák Noémi

Már februárban a keleti vakcinák ellen kampányolt Szaniszló

Szaniszló sem maradt ki az oltásellenes kampányból. A polgármester részt vett azon a tájékoztatón még február 14-én, ami után levélben kérte Kásler Miklós emberierőforrás-minisztertől öt fővárosi kerület DK-s polgármestere, hogy az általuk vezetett kerületekben orosz és kínai vakcinával ne oltsanak. A Gyurcsány-párti polgármester akkor arról beszélt, levélben tájékoztatta Káslert, hogy
az önkormányzat által fenntartott szakrendelőben kijelölt oltóponton felkészülten várják a vakcinák érkezését, de a miniszter haladéktalan intézkedését kérte, hogy a kerületbe kizárólag az EMA által törzskönyvezett védőoltások kerüljenek. Azaz, valójában az oltás ellen próbált harcolni a DK-s polgármester. Mindez világosan bizonyítja, hogy Szaniszló a kezdetektől fogva ellenezte az orosz és a kínai vakcina alkalmazását, és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a kerületi lakosok ne jussanak hozzá. Mint az valóban ki is derült, a kerületi lakosok nagy részének nem is ajánlották fel a vakcinákat.

Így rontottak rá a keleti vakcinákra

Ahogyan elkezdtek érkezni a vakcinák az országba, Gyurcsányék elsősorban az oltóanyagokba vetett társadalmi bizalmat próbálták megingatni. Főleg a keleti, azaz az orosz és a kínai vakcinát kezdték el támadni, azt sugallva, hogy azok nem biztonságosak.

Bár Komáromi Zoltánnak, a DK-s háziorvosnak ezt megelőzően is fontos szerepe volt a sikeres járványkezelés megakadályozását célzó stratégiában, a vakcinakérdés felmerülésével egy időben ez hatványozottan igaz lett. Gyurcsány ugyanis úgy gondolkozott, hogy egy orvos végzettségű, háziorvosként praktizáló ember szájából még a legabszurdabb hazugságok is hitelesebben hangzanak, mint egy egyszerű pártpolitikuséból.

Komáromi Zoltán már a kezdetektől fogva erőteljes kampányt folytatott a vakcinák ellenForrás: MTI/Balogh Zoltán

Ennek megfelelően Komáromi szégyenszemre, háziorvosként folyamatosan a vakcinák iránti bizalmat próbálja meg gyengíteni.

Komáromi az elsők között szállt be a Gyurcsány Ferenc által útjára indított Szputnyik V elleni támadásokba. Mint ismert, a baloldali párt online konzultációt indított az oltóanyag ellen. Amikor már bebizonyosodott, hogy az biztonságos, Komáromi akkor is ennek az ellenkezőjét hangoztatta a DK internetes pártlapjában, az Európai Magyarokban.

"Jobb a fertőzés, mint a vakcina"

Pár hete azzal kampányolt a kínai vakcina ellen, hogy a Sinopharm dobozaiban kínai nyelvű szöveg van, így nem tudja megfelelően tájékoztatni pácienseit. Pedig az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján magyar nyelven is megtalálható volt a szóban forgó oltóanyag betegtájékoztatói, azonban a DK-s politikus szerint a magyar szakemberek véleménye "összetákolt" dokumentum.

Ugyanekkor meghökkentő módon azt mondta, hogy "a koronavírus okozta betegség jobb, mint némelyik vakcina". Az ATV-s beszélgetés így hangzott egész pontosan:

Műsorvezető: ...a kormányzat azt mondja, hogy bármilyen vakcina jobb, mint a betegség. És ezzel tényleg nehéz vitatkozni...
Komáromi Zoltán (közbevág): Én vitatkozok...
Műsorvezető: ...Covidba idáig a világon meghalt két és fél millió ember...
Komáromi Zoltán (közbevág): Én ezzel vitatkozok!
Műsorvezető: ...oltásba még senki.
Komáromi Zoltán: Világos. Én vitatkozom ezzel...

Gyurcsányék több millió forintot költöttek oltásellenes kampányraForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Milliókért kampányoltak a vakcinák ellen

A baloldali pártok mindig intenzíven kampányoltak a kormány által vásárolt kínai és orosz vakcina ellen, sőt jelentős – több millió forintos – összeget költve Facebook-hirdetésekre is. A rekorder ezen a téren a DK volt, a párt milliós tételben fizetett oltásellenes bejegyzések hirdetéseiért a Facebook hirdetéstárán fellelhető adatok szerint.

Gyurcsány Ferenc január 17-én például a következőt írta a legnagyobb közösségi oldalon: "Jogod van megválasztani a vakcinát. Jól teszed, ha csak olyan vakcinát használsz, amit engedélyeztek az EU-ban. Ez itt most nem politika. Ez több annál. Ez élet. Vigyázz magadra és vigyázz ránk! Kérlek!"

Ennek a bejegyzésnek a hirdetésére több mint kétszázezer forintot költött a DK elnöke.

A Momentum elnöke, Fekete-Győr András sem akart lemaradni szövetségesétől. Egy nappal később ő is fizetett hirdetéssel növelte annak az ízléstelen bejegyzésének az elérésszámát, amelyben arról írt, hogy előbb a kormánytagok oltassák be magukat a kínai vakcinával. "Bizonyítsák be, hogy nekik ugyanolyan jó a még nem engedélyezett kínai, mint a már engedélyezett nyugati védőoltás!" - mondta a Momentum elnöke.

Amikor ezt Orbán Viktor megtette, akkor Gyurcsány Ferenc azt próbálta kétségbe vonni, hogy ez valóban megtörtént.

A baloldali holdudvar is rész vett az oltásellenes kampányban

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció már tavaly novemberben aláírásgyűjtésbe kezdett a koronavírus-oltóanyagok ellen, mindenféle bizonyítékok nélkül azt sugallva, hogy az orosz és a kínai oltóanyag nem elég megbízható.  A baloldali propagandasajtóval kéz a kézben azt is hangoztatták, hogy a magyar hatóságok kizárólag politikai nyomásra engedélyezték a keleti vakcinákat.

Ezt szajkózták az MSZP-s politikusok is, Ujhelyi István szocialista EP-képviselő például még nemrégen is azt nyilatkozta, nem érti, hogy a magyar kormány miért rendelt kínai vakcinát. Szintén oltásellenes kampányt folytatott a Jobbik is, amely emberkísérletről beszélt az oltások kapcsán.

Nemcsak a baloldali politikusok, de a hozzájuk köthető holdudvar is oltásellenes hangulatkeltést folytatott. Az MSZP-közeli Publicus Intézet vezetője például potenciálisan veszélyesnek nevezte a kínai vakcinát egy műsorban, az ugyancsak főként baloldali megrendeléseket kapó Závecz Tibor pedig februárban arról beszélt, a magyarok nem akarnak kínai oltóanyagot. Jól példázza a baloldal múlttagadó taktikáját, hogy Závecz Tibor egy hónappal később már azzal dicsekedett egy másik televízióműsorban, hogy ő is a kínai vakcinával oltatta be magát, és mint fogalmazott, minden gond nélkül elfogynak az országba érkezett kínai vakcinák.

A baloldal és politikai elemzői hónapok óta tolják a vakcinák elleni kampánytForrás: MTI/Vasvári Tamás

Nem adta be az oltásokat a háziorvos

Országos botrány lett abból is, hogy Kiss Csaba, korábbi LMP-s országgyűlési képviselőjelölt (azóta átlépett a DK-ba ) nem adta be Erdőkertesen az oltásokat. Sőt, páciensei kérésére sem tesz eleget kötelezettségének, egyik oltóanyaggal sem hajlandó dolgozni. Óriási pánik alakult ki az oltástagadó orvos miatt a Pest megyei településen, teljesen kiszámíthatatlanná vált, hogy az idős emberek mikor juthatnak hozzá az életmentő vakcinához, ha egyáltalán hozzájutnak.

Legutóbb pedig arra derült fény, hogy számos bejelentés érkezett fővárosi háziorvosoktól arról, hogy a baloldali vezetésű kerületek nem biztosítanak munkatársakat a koronavírus elleni oltás megszervezéséhez – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala. Azt írták: az országos oltási munkacsoport hetekkel ezelőtt hivatalosan is kérte az önkormányzatokat, hogy adjanak a területükön működő háziorvosoknak segítséget, például az oltandókkal való időpont-egyeztetés, az oltással járó adminisztrációs feladatok elvégzésére, amivel nagyban felgyorsítható a folyamat. 

Hozzátették: a kormányhivatal megdöbbenéssel tapasztalja, hogy sorra érkeznek a háziorvosi bejelentések a baloldali vezetésű fővárosi kerületektől (jellemzően a 4., 3., 11., 13., 7., 14., 19., 2. és a 9. kerületből) arról, hogy az érintett önkormányzatok válaszra sem méltatják a háziorvos igényét, vagy megígérték, hogy küldenek munkatársakat, de nem tették.

Szaniszló Sándor csütörtöki lebukása pedig teljes mértékben alátámasztotta azokat a korábbi kijelentéseket, hogy a baloldal oltásellenes kampányt folytat. Az ATV-ben nyilatkozva azt is elismerte, hogy a kerület lakosságának mindössze hat százalékát oltották be, miközben ez az arány országosan 15 százalék. Mára világos lett tehát mindenki előtt, hogy a baloldal számára az lenne a legjobb, ha minél kevesebb ember oltatná be magát, és minél később lehetne újraindítani az életet.