Rengetegen kíváncsiak Szaniszló Sándor botrányára - ezt mutatja a Google keresési statisztikája. Mint azt az Origo elsőként megírta, komoly tömegfelháborodás alakult ki Pestszentlőrincen, miután a DK-s polgármester bejelentette, hogy a kerületből elszállítják a felhasználatlan kínai vakcinákat. Ezt annak ellenére tette, hogy sokan igényt tartottak volna a Sinopharmra.

Ahogy az a Google Trends statisztikájában látható, az ügy napvilágra kerülését követően nagyon sokan kerestek rá Szaniszló nevére.

Miután az Origo megírta az újabb, baloldali oltásellenes botrányt, a pestszentlőrinci városvezetőre (kék) jóval többen voltak kíváncsiak, mint Gyurcsány Ferenc, DK-elnökre (piros) és Fekete-Győr András, Momentum-elnökre (sárga). 

Forrás: Google Trends

Mint ismert, Szaniszló Sándor csütörtökön jelentette be, hogy elszállítanak több száz adag kínai vakcinát a kerületből, mivel azokra nem volt igény. Csakhogy ez nem volt igaz: a poszt alatt több száz kommentelő kifogásolta, hogy a baloldali városvezetés nem is ajánlotta fel nekik a kínai oltást, amit egyébként minden probléma nélkül elfogadtak volna.

A tömegfelháborodás következtében Szaniszló előbb ötször módosította, majd végül törölte posztját. Ennek ellenére sikerült megőriznünk az eredeti írást.

Forrás: Facebook

A DK-s politikus ezután ellentámadásba próbált kezdeni, és előbb egy posztban, majd egy Facebook-videóban bizonygatta, hogy nem oltásellenes. Utóbbiban egyenesen azt állította, hogy az önkormányzat levélben folytatott kampányt az oltások mellett. Csakhogy az Origóhoz eljuttattak egy példányt a lakossági kérdőívből, ami nem ezt mutatja. Az anyagban ugyanis arra buzdítják a helyieket, hogy csak a magyar és európai uniós hatóságok által egyaránt jóváhagyott oltásra jelentkezzenek (azaz az oroszra és a kínaira ne).

Az ügyben egyébként büntetőfeljelentést tettek Szaniszló ellen. A politikus az ATV pénteki Egyenes Beszéd című műsorában elismerte, hogy Pestszentlőrincen alig adtak be vakcinát, a lakosok alig hat százaléka kapta meg eddig az első oltást. Mint ismert, az országos átlag már több mint 15 százalék.