Az EU kínaiak ellen hozott szankciói értelmetlenek, magamutogatók és károsak

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!
Magyarország értelmetlennek, magamutogatónak és károsnak tartja, hogy az Európai Unió szankciókat hozott kínai személyek és entitások ellen - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos ülésének szünetében. Az Európai Unió Tanácsa hétfői ülésén szankciókat fogadott el, amely listán négy kínai állampolgár is szerepel.
Vágólapra másolva!

A politikus magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, ilyen stratégiai jelentőségű döntés különösen értelmetlen akkor, amikor a nemzetközi együttműködések jelentősége rendkívüli mértékben növekszik, amikor megszorító intézkedések helyett életeket kellene menteni.

Az EU friss szankciói rendkívül károsak, ugyanis tovább fogják mérgezni az unió és Kína együttműködését, holott ha az együttműködést az észszerűség talajára lehetne helyezni, abból komolyan profitálhatna az Európai Unió

- emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az Európai Unió Tanácsa hétfői ülésén szankciókat fogadott el 11 mianmari ember és entitás ellen, akik, illetve amelyek felelősek a február 1-jei puccs végrehajtásáért, illetve az annak nyomán kirobbant tüntetések erőszakos elfojtásáért. A szankciós listán négy kínai állampolgár is szerepel. Szijjártó Péter a kínai állampolgárok elleni szankciók észszerűtlenségéről beszélt.