10 milliárddal trükközött Újpest baloldali városvezetése a tavalyi költségvetésben

Vágólapra másolva!
10 milliárd forint tűnt el Újpest tavalyi költségvetéséből: a baloldali városvezetés 19 milliárd forintot tüntetett fel a kiadási oldalon, csakhogy a nyilvánosságra kerülő tényszámok szerint ebből a valóságban mindössze 9 milliárdot költött el. Mi lett a közel tízmilliárd forint sorsa? Erre többféle forgatókönyv is létezik, mutatjuk őket!
Vágólapra másolva!

Az önkormányzati választást követően Újpest korábbi vezetése közel tízmilliárd forintnyi többlettel adta át a költségvetést az újnak. Ez onnan derült ki, hogy Wintermantel Zsolt, volt fideszes polgármester nyilvánosságra hozta az átadás-átvételi jegyzőkönyvet, amin az új polgármester és a leendő gazdasági alpolgármester aláírása szerepelt.

A nemrég felállt stáb azonban a jelentős összeg ellenére pár hónappal később, 2020 első harmadában a koronavírus-járványra hivatkozva azt kezdte el kommunikálni, hogy Újpest nagy bajban van, nincs pénz, így veszélybe került az önkormányzat működőképessége. Ezt bizonyítandó a tavalyi évi, kilencmilliárdos hiánnyal tervezett költségvetés kiadási oldalán a baloldali városvezetés 19 milliárd forintot tüntetett fel.

Csakhogy nyilvánosságra kerültek a tavalyi év "tényszámai", amelyek szerint a tényleges kiadások összege majdnem tízmilliárd forinttal kevesebb lett a tervezettnél. Ez azt jelenti, hogy utóbbi végül 9,3 milliárd forint lett, azaz komoly különbség mutatkozik a terv és a tényadatok között. Felmerül a kérdés:

hová tűnt az újpesti költségvetésből közel tízmilliárd forint?

10 milliárd forinttal trükközött a baloldali városvezetés Újpest tavalyi költségvetésében. A képen: Trippon Norbert, DK-s alpolgármester, és Varju László, a körzet DK-s parlamenti képviselője Forrás: Facebook/Trippon Norbert

Az Újpesti Hírek szerint sehova, az összeg benne maradt "a kasszában". A lap szerint ez a következőket jelenti: a baloldali városvezetés

  • vagy nem érti a dolgát, vagy szándékosan túltervezte a bevételeket és a kiadásokat, hogy az önkormányzat rossz pénzügyi helyzetét mutathassa kifelé;
  • nem mondtak igazat akkor, amikor az átadás-átvétel után azt híresztelték, hogy rossz állapotban, hatalmas kötelezettségállománnyal vették át az önkormányzatot;
  • "meglopta" az újpestieket közel tízmilliárd forinttal, hiszen nem tették a kötelességüket, nem használták fel a felhasználható forrásokat, hanem azokat eltitkolták;
  • az újpesti önkormányzat jó anyagi helyzetben van;
  • rosszabb alkupozícióban lesz akkor, amikor a járvány miatti kompenzációról kell tárgyalnia a kormánnyal. "Ha tízmilliárddal kevesebbet költött a város tavaly az előirányzottnál, akkor mire föl kapna akár egy fillér kompenzációt?" - tették fel a kérdést.

A lap értékelése szerint Újpest baloldali vezetése megspórolta az újpestieken és a vállalkozásokon azt az összeget, amit a kormány kompenzációként kifizethetett volna. "Akár hozzá nem értés és hanyagság van a háttérben, akár tudatos megtévesztés és manipuláció, egyik is, másik is elégtelen bizonyítványt állít ki a baloldali városvezetésről" - írják az ügyről.