Felmentették a férjét önvédelemből halálra gázoló nőt

Vágólapra másolva!
Ahogy arról korábban az Origo is írt, egy elfajult családi vitában egy nő elgázolta a férjet, aki a helyszínen meghalt. A nőt első fokon felmentették jogos önvédelemre hivatkozva. A döntés ellen fellebbezett az ügyészség. Kérte a nő bűnösségének megállapítását és azt, hogy zárják rácsok mögé.  Az ügyben másodfokú döntést hozott a Szegedi Ítélőtábla, amiben jogerősen is felmentették az asszonyt.
Vágólapra másolva!

A házastársak között megromlott a viszony a férfi italozó életmódja és agresszív viselkedése miatt. Többször tettlegességig fajult a vita kettejük között, ezek ellenére együtt éltek üllési házukban.

2017. december 27-én kora délután a férfi megint ivott, amitől berúgott.

Nem sokkal ezután, a nyomozás szerint 16 óra körül rátámadt a feleségére. Meglökte, majd a falhoz nyomta a nőt és kihasználva a testi erőfölényét,

a nőre nehezedett teljes súlyával, majd a földre nyomta, ahol fojtogatni kezdte.

A levegőért küzdő asszony valahogy kiszabadult férje szorításából. Gyorsan felkapta a slusszkulcsot, kirohant a házból és beült az autójukba. A támadástól beszűkült tudatállapotba került nő gázt adott és megpróbált elindulni.

A továbbra is agresszív férj elállta az autó útját, a nő pedig megpróbálta kikerülni, de a dühös férfi a kanyarodó autó elé lépett és a mozgó autó motorháztetejére került.

A nő levette a lábát a gázról, így az autó rágurult a műútra, amitől a férfi a kocsi elé esett. Az asszony nem gyorsított, de nem is fékezett, így rágurult a férfire. A motorféktől lassuló

autó alvázán a test fennakadt, és tovább vonszolta a túloldali padkáig,

amire felhajtott, majd megakadt. A nő újra gázt adott, hogy kimozdítsa az autót, de a kerekek kipörögtek és nem tudott elindulni vele.

A férfi a ráhaladás, a beszorulás, valamint a mellkas összenyomása miatt a helyszínen meghalt.

Amikor a nő kiszállt az autóból és meglátta alá szorult férjét, azonnal segítségért telefonált. Tavaly június 23-án a nőt a Szegedi Törvényszék az erős felindulásban elkövetett emberölés vádja alól felmentette, a büntethetőséget kizáró jogos védelem miatt. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen a bűnösség megállapítása és börtönbüntetés kiszabása érdekében.

Az ügy másodfokon a Szegedi Törvényszékre került,

ahol a jogerős indoklásban elmondták, hogy az álláspontjuk szerint végig fennállt a jogos védelmi helyzet, ezért a másodfokú bíróság helybenhagyta a törvényszék felmentő ítéletét.

A döntés így már jogerős.