Lebukott a hamisítással, de folytatja oltásellenes kampányát Gyurcsány háziorvosa

Komáromi Zoltán; Szabó Tímea ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ demonstráció Foglalkozás Közéleti személyiség foglalkozása orvos politikus politikusnő résztvevő SZEMÉLY
Budapest, 2018. március 24. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és Komáromi Zoltán háziorvos, egészségügyi szakpolitikus a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) Tüntetés a magyar egészségügyért! elnevezésű demonstrációján Budapesten, az Alkotmány utcában 2018. március 24-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Folytatja oltásellenes kampányát Komáromi Zoltán, Gyurcsány Ferenc egészségügyi politikusa, aki erőteljesen támadta a Sinpoharmot és az újonnan engedélyezett vakcinákat a Klubrádió tegnap esti műsorában. Kedd reggel számoltunk be róla, hogy hiába a minden eddiginél erősebb harmadik hullám, Gyurcsány Ferenc pártja nem hajlandó figyelembe venni ezt.
Vágólapra másolva!

Komáromi Zoltán az Esti gyors vendégeként a baloldal szokásos kommunikációs paneljeit hangoztatta, bírálva a kormány járványügyi intézkedéseit. Talán még tőle is újdonságként hatott: a műsor elején arra célozgatott,

büntetésként éli meg, hogy sok betegét kínai vakcinával kell beoltania.

"Országos szinten a beoltottak 15-16 százaléka kap kínai vakcinát. Engem viszont annyira szeretett a kormányhivatal, hogy 200 ampulla Sinopharmot kaptam, és így pácienseim 43 százalékának az oltást kínai vakcinával tudtam teljesíteni" - fogalmazott a DK egészségügyi politikusa, aki a kezdetek óta bizonytalanságot próbál kelteni a keleti oltóanyag körül.

Az adás során szóba került, hogy a magyar hatóságok hétfőn két újabb vakcinát, a kínai CanSinót és az indiai Covishieldet is engedélyezték. Arra a kérdésre, hogy teljesen mindegy számára, hogy miből kap egy ampullát, a baloldali politikus úgy válaszolt, hogy

Mint ismert, Komáromi korábban nagy botrányt kiváltva azt mondta egy televíziós adásban, hogy némely vakcina beadásánál még az is jobb, ha megfertőződik az ember. Korábbi gondolatmenetének folytatásaként leszögezte, hogy ezeket a "sebtében engedélyezett vakcinákat" a háziorvosok "nem tudják teljes meggyőződésből ajánlani" betegeiknek.

Tovább támadja az oltásokat Komáromi Zoltán Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Ahogy beszámoltunk róla, klubrádiós szereplése előtt az ATV stúdiójában járt. Bár elismerte, hogy nem sokat tud az indiai és az új kínai oltóanyagokról, mégis elkezdte támadni azokat, kétségbe vonva a magyar szakemberek szakértelmét.

Nemcsak az új, egyébként a hatóságok által biztonságosnak nyilvánított vakcinákat bírálta, hanem a Sinopharmot is. Kárász Róbert, a televíziós csatorna munkatársának történetét hozta fel arra, hogy a kínai oltóanyag nem ad megfelelő védettséget. Mint ismert, a műsorvezető hét nappal azután lett koronavírusos, hogy beoltották a kínai oltóanyaggal. Pedig az oltás utáni napokban történő megfertőződés nem ritka, hiszen a vírus lappangási ideje 2-14 nap. Komáromi mégis azt mondta, hogy ez az idő csak 3-4 nap, azaz gyakorló háziorvosként tudatosan hamis adatokat közölt annak érdekében, hogy rossz színben tüntesse fel a Sinpoharmot.

Mint ismert, a Demokratikus Koalíció politikusai hónapok óta próbálnak bizonytalanságot kelteni a keletről érkező (eddig az orosz és a kínai) vakcinák körül. A kampány egyik legismertebb arca Komáromi Zoltán. Pedig a keleti vakcináknak köszönheti Magyarország, hogy uniós szinten a második helyen van átoltottságban lakosságarányosan. Arról, hogyan támadta az oltóanyagokat, ebben és ebben a cikkünkben írtunk.