Niedermüller Péter nekiment a Sissi-szobornak is

Vágólapra másolva!
Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kerületi kulturális élet hanyatlásáról, a Madách téren található szobor körül kialakult helyzetről.
Vágólapra másolva!

Az erzsébetvárosi kulturális élettel kapcsolatban a képviselő elmondta, olybá tűnik, hogy a kerületi kultúra hajóján a mostani városvezetés léket ütött, hiszen mindenütt süllyedésnek indult mindaz, ami a megelőző tíz évben elkezdődött. Az is igaz – tette hozzá, a vírus okozta nehézségek az élet minden területén jelentkezett, a kultúra és a szolgáltatóipar volt az, amelyik ezt a válságot leginkább megérezte.

Veres Zoltán szerint ez a helyzet a mostani vezetésnek viszont kapóra jött, hiszen olyan intézkedéseket tudott meghozni, ami a korábbi fideszes vezetésnek nemhogy eszébe sem lett volna, hanem pont ezzel ellentétesen építették a kultúrát. Jelentette ez a források, az intézmények számának növelését, mára azonban az történik, hogy ezek a kulturális színterek megszűnnek, az ingatlanokat eladják, bérbe adják.

A teljes beszélgetést itt láthatják.