Egy 71 éves sofőr karambolozott egy vele szemben érkező autóval. Csak a szerencsén múlt, hogy senki nem sérült meg a balesetben.

Március 23-án a reggel hívták a rendőröket amiatt, mert két autó összeütközött a 47-es főúton, Sáránd és Derecske között. A balesetben senki nem sérült meg, de az egyik autó megállás nélkül elhajtott a helyszínről, hátrahagyva a letörött visszapillantóját.

A tükör segítségével az egyenruhások hamar megtudták állapítani a jármű színét és típusát, így két órával később már azt is tudták, hogy egy hosszúpályi nyugdíjas lehetett a másik autós.

A 71 éves férfi Derecske irányába haladva átsodródott a szemközti forgalmi sávba,

ahol érintőlegesen összeütközött a vele szembe közlekedővel.

Az egyik autónak betört a szélvédője is, a másik autós elhajtottForrás: Police.hu

A férfi autójának visszapillantója leszakadt, a másik autó visszapillantója, szélvédője és ablaka betört, de a sofőr nem állt meg, folytatta az útját.

Az otthonából vitték be a kapitányságra a rendőrök, és még aznap kihallgatták gyanúsítottként.

Elmondása szerint ő már csak egy csattanásra lett figyelmes, aztán letört a visszapillantója,

de mivel semmit nem látott, amivel összeütközhetett volna, továbbhajtott.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon közúti cserbenhagyás megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás az ügyben.