N. Gábor apja holttestét több mint két évvel ezelőtt találták meg, felakasztotta magát a garázsában. A nyomozást már lezárta a rendőrség, a férfi szerint azonban az apja nem végzett magával, valaki, vagy valakik meggyilkolták. Azt sem zárja ki, hogy a jóval fiatalabb felesége is benne lehetett a dologban, hogy megszerezzék a vagyonát – írja a Blikk.

A 71 évesen felakasztott N. Lajos holttestét a saját garázsában találták meg. A rendőrség álláspontja szerint öngyilkos lett, a fia szerint azonban sok gyanús dolog történt a halála előtt. Ezért szinte biztos abban, hogy az apját meggyilkolták. Azt állítja, hogy az apja aktuális felesége is részt vett a gyilkosságban.

A halála előtt egy hónappal feleségül vett egy nála 26 évvel fiatalabb nőt. A több mint nyolc együtt töltött év alatt rengeteget veszekedtek, Rozit ezalatt még börtönbe is csukták, mert majdnem megölte az apámat. Akkor pár ezer forintért úgy megvágta apám csuklóját, hogy majdnem elvérzett– mondta N. Gábor a Blikknek.

Hozzátette, hogy az apja a 80-as években vette meg a telket, amin maga építkezett. Eleinte csak hétvégi háznak használták, de később, a nyugdíjazása után, odaköltözött. A család többi tagja csak a halála után tudta meg,

hogy a tragédia előtti napon eladta a házat.

A fia elmondása szerint az adásvétel után egyből átment a feleségéhez, onnan azonban hajnalban mégis visszament a házhoz, ahol később megtalálták a holttestét. Mivel akkor jöhetett rá, hogy kicsalták a vagyonát, hihető lehet az öngyilkosság. N. Gábor viszont nem hiszi, hogy az apja a saját kezével vetett véget az életének.

Ugyanakkor az egyik szomszéd veszekedést és segélykiáltásokat is hallott abban az időben. A gyanakvás akkor erősödött meg bennem, amikor egy évvel később a rendőrségtől megkaptam azokat a képeket, amiket a megtalálásakor készítettek. Olyan sérüléseknek tűnő foltok látszanak a testén, amelyek az idegenkezűséget bizonyítják. Ezek azonban valamiért nem kerültek bele sem a halottszemlébe, sem a boncolási jegyzőkönyvbe– magyarázza a lapnak.

N. Lajos fia arra gyanakszik, hogy az apja felesége és a társai behálózták a férfit, majd rávették, hogy adja el a házát, aminek az árát megszerezték. Arról nem tud semmit, hogy mi lett a házért kapott 4 millió forinttal.

A lap megkereste a férfi 48 éves özvegyét, Rozáliát is. A nő tagadja, hogy bármi köze lenne a férfi halálához.

Azt mondta, hogy ha nem megyek hozzá, felköti magát, aztán mégis megtette. Depressziós volt. Nem elég, hogy a férjemet elveszítettem, tavaly novemberben a 26 éves fiam is felakasztotta magát a házunk végében. Biztos, hogy Lajostól vette az ötletet – mondta sírva a nő.

A haláleset körülményeit a Dabasi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében, szakértő bevonásával vizsgálta, amelynek során bűncselekmény gyanúja nem merült fel – írta a rendőrség a Blikk megkeresésére.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!