Késeléssel fenyegetett meg egy erdészeti ügyintézőt egy Somogy megyei férfi

Vágólapra másolva!
A Marcali Járási Ügyészség fenyegetés és zaklatás miatt emelt vádat azzal a 47 éves férfival szemben, aki azzal fenyegette meg egy erdészeti ügyintézőt, hogy megforgatja benne a kést.
Vágólapra másolva!

A férfi egy kft-nél dolgozott, amely többek között a férfi feleségének Somogy megyében lévő földjeit is kezelte. A cég 2019-ben egy

erdőrészletre kért gyérítési engedélyt, de az erdészeti ügyintéző ezt nem engedélyezte.

A férfi a hatósági eljárás befejezése után felhívta az ügyintézőt és életveszélyesen megfenyegette azzal, hogy

Az ügyészség közmunka kiszabását javasolta a férfinak - írja az Ügyészség oldala.