Felfüggesztik az első ajtós felszállást a Volán-járatokon hétfőtől

Volánbusz, busz
Budapest, 2018. február 14. A Volánbusz Zrt. egyik helyközi vonalon járó autóbusza a Flórián téri közlekedési csomópontba érkezik és áthalad a felüljáró alatt. Távolabb a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKK) 1-es vonalán közlekedő villamosok elindultak megállójukból. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A járványhelyzet miatt felfüggesztik hétfőtől az elsőajtós felszállást a Volán-járatokon, a vezetőtől sem lehet majd jegyet venni.
Vágólapra másolva!

A fizikai kontaktus minimalizálása érdekében az országos, az elővárosi és a regionális forgalomban, illetve - azokon a településeken, ahol a társaság látja el a helyi közlekedési szolgáltatást - a helyi járatokon

március 29-től egységesen felfüggeszti az első ajtós felszállást, a járművezetőket kordonnal határolja el az utastértől

- írja csütörtöki közleményében a Volánbusz Zrt.

Az indoklás szerint a Covid–19 harmadik hulláma minden eddiginél komolyabb erőpróba elé állítja Magyarországot, a járvány pedig az utasok és munkavállalók egészségét is egyre erősebben veszélyezteti.

A MÁV pénztárakban is lehet majd bérletet venni

Hétfőtől szünetel a járművezetők jegyértékesítése is. A közlekedési társaság szerint azonban a korábbi hasonló intézkedésekhez képest az utasoknak több lehetőségük van megvenni jegyüket vagy bérletüket. Mint írják, a kordonozást követően továbbra is elérhető csatornákon (pénztárak, jegykiadó automaták, Közlekedési Mobiljegy alkalmazás és társalkalmazásai), illetve a partnereknél a korábban megszokottak szerint zajlik az értékesítés.

Emellett

újdonságként a MÁV-START pénztáraiban március 29-től, hétfőtől első lépésben a helyközi április havi bérleteket lehet megvásárolni.

Ahogy írják az intézkedések ideje alatt folyamatosan dolgozunk további új értékesítési csatornák bevonásán.

A közleményükben arra is emlékeztetnek, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásaival és a járványügyi rendelkezésekkel összhangban – a védekezés kezdete óta több mint 216 ezer liter felületfertőtlenítő szert használtak fel a tisztítási feladatok elvégzéséhez, a szájmaszkok különböző típusaiból pedig már 690 ezernél is többet osztott ki a munkatársaiknak.

A szájat és az orrot eltakaró maszk használata 2020. november 11-től nemcsak a zárt utasforgalmi helyiségekben, hanem az állomások és a megállóhelyek teljes területén kötelező.